Létrehozva: 2019.12.20.

Pár órával halála előtt járt a rendőrségen a Mélykúton megölt édesanya

A 30 éves nő jelezte a rendőröknek: szeretné, hogy párja elköltözzön tőle, de feljelentést nem akart tenni.

Egy családi házhoz riasztották a tűzoltókat szerdán éjszaka, Mélykúton. Az égő épületből egy 27 éves férfit és egy 30 éves nőt hoztak ki a tűzoltók. A nő már halott volt, de láthatóan nem a tűzben vesztette életét. Teste tele volt szúrt és vágott sebekkel.

Fotó: Police.hu

A férfi a gyilkosság után magát is megszúrta, majd felgyújtotta a házat. A megölt nő testvére és annak kisgyerekei végignézték a brutális támadást, ők szerencsére ki tudtak menekülni az égő házból – írja az ATV.

A rendőrség police.hu-n közzétett tájékoztatása szerint a megölt nő a bűncselekmény elkövetése előtt néhány órával elment a Jánoshalmi Rendőrőrsre, ahol segítséget kért a rendőröktől, mivel jelenlegi barátjával – aki ideiglenesen lakik nála – megromlott a viszonya, féltékenysége miatt vitatkoznak, többször megfenyegette, ezért azt szeretné, ha elhagyná a házát.

A nő elmondta, hogy barátja fizikailag sosem bántalmazta, nem kéri eljárás megindítását, csak annyit szeretne, hogy elköltözzön tőle. A rendőrök tájékoztatását követően – többek között élettársa ellen zaklatás miatt megteheti a feljelentését –, azt a választ adta, hogy még átgondolja.

Ezt követően a szolgálati kocsival az egyenruhások lakására vitték a nőt, hogy segítsenek neki. Megérkezésükkor nem volt otthon a férfi, majd a nő úgy döntött, hogy az éjszakát testvérénél tölti gyermekeivel.

A rendőrök ismét felhívták a figyelmét, hogy megteheti a feljelentését, amire ismét azt a választ kapták, hogy gondolkodik rajta.

A gyanúsítottat a kórházban csütörtök este kihallgatták a nyomozók, melynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben