Létrehozva: 2019.06.20.

Rémisztő, mit mond a katasztrófavédelem a magyar tüzekről

Hihetetlennek tûnik, de az emberi felelõtlenség miatt naponta több mint negyvenszer riasztják a tûzoltókat szabadtéri tüzekhez. A riasztások száma a nyári hõségben még több. A lángok sokszor a házak udvarán csapnak fel. A kerti tüzekben idén már hárman meghaltak és kilencen megsérültek.

„Idén eddig 7256 tűzhöz riasztották a kollégákat, ráadásul ezeknek mintegy harmada, több, mint 2 ezer tűzeset lakott területen belül, a házak kertjében keletkezett. Sokan felelőtlenül égetik el a kerti zöldhulladékot, de gond lehet akár egy félresikerült grillezéssel is. Idén már hárman meghaltak, kilencen pedig megsérültek ilyen tüzekben” – mondta a %Ripost%-nak Mukics Dániel tűzoltó őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

A szóvivő szerint sokszor az a baj, hogy az emberek nem tudnak megfelelően bánni a tűzzel.

„Előfordul, hogy égetés közben kigyullad a ruházatuk, azt pedig nem tudják eloltani. Főleg a kora tavaszi avarégetéskor, illetve a nyári hőségben szaporodnak meg a befutó riasztások”

– tette hozzá Mukics Dániel.

Pedig nagyon egyszerű szabályokat kell csak betartani:

  • a tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül

  • legyen elegendő oltóanyag a közelben (víz, homok)

  • legyen a közelben szerszám, amivel kordában tarthatjuk a tüzet

  • ha feltámad a szél, oltsuk el a tüzet

  • baj esetén mindenképpen hívjuk a 112-es segélyhívót

     

    Betiltották az erkélyen cigizést a tüzek miatt

    A vasi megyeszékhelyen megelégelték a Szent Gellért utcai lakótelepen, hogy bajt okoz a panelházak erkélyéről szétdobált cigarettacsikk, ezért a lakóközösségben hoztak egy szabályt.  Eszerint az erkélyeken tilos cigarettázni. Erre azért volt szükség, mert tavaly két esetben is erkélytűzhöz kellett riasztani a tűzoltókat az egyik panelhoz, ráadásul az egész háztömbökre vonatkozó biztosítás miatt ilyenkor a ház összes lakója pórul jár, ugyanis az emelkedő biztosítási díjat mindenkinek be kell fizetnie. A változás mintegy 1580 lakást érint. 

     

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

    origo.hu

    Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

    borsonline.hu

    Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

    vg.hu

    Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

    ripost.hu

    Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

    vg.hu

    A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

    origo.hu

    Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

    travelo.hu

    Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

    she.life.hu

    A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

    magyarnemzet.hu

    Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    NÍNÓ

    Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

    NÍNÓ

    Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

    NÍNÓ

    Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

    NÍNÓ

    Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

    NÍNÓ

    Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

    NÍNÓ

    Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

    NÍNÓ

    Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben

    NÍNÓ

    Tragédia: nem tudták megmenteni a gyalogost, miután nekicsapódott egy autó