Létrehozva: 2019.09.16.

Rémület, holttestet találtak egy kaposvári fogadóban

A kaposvári Csokonai fogadó épületének átépítése közben találtak a munkások egy mumifikálódott holttestet. Nyomoz a rendőrség.

Mumifikálódott holttestet találtak Kaposváron, a Csokonai fogadó épületének átépítése közben – adta hírül a Sonline.hu.

Hétfő délben egy markológép dolgozott az épület végénél, majd rendőrök lepték el a környéket. A Sonline megkérdezte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatát, tőlük azt a választ kapták, hogy egy mumifikálódott tetemet találtak a munkák közben. Jelenleg közigazgatási eljárásban vizsgálják a haláleset körülményeit, mert idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak.

A somogyi lap úgy tudja, hogy nem lesz könnyű nyomokat fellelni, mert a holttest már csontváz, ráadásul sárguló csontokkal, és ez azt feltételezi, hogy több évtizedes. A pincében találtak rá, bakancsot, kabátot viselt. A munkások egy melléképületet bontottak, és a betontalapzatot akarták elegyengetni, amikor az aljazat beszakadt. Egy lakhatás céljára kialakított helyiséget találtak, ott hevert a holttest.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben