Létrehozva: 2019.04.27.

Rettenetes fotók érkeztek a szentendrei frontális ütközésről

Mentõhelikopter is érkezett szombaton Szentendrére, miután két autó karambolozott. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy ember meghalt, ám aztán sikerült õt újraéleszteni.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, az elsődleges információk szerint egy ember meghalt, három másik megsérült, amikor két autó frontálisan ütközött szombaton Szentendrén, a Szentlászlói úton – közölte esőként Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. 

A szóvivő elmondta: a két autóban négyen utaztak, egyikük a roncsok közé szorult, az életét már nem tudták megmenteni.

A másik három sérültet a mentők vizsgálják, egyikük eszméletlen. A baleset helyszínén teljes az útzár

– mondta.

FRISSÍTÉS: Az Országos Mentőszolgálat később azt írta: az öt percen belül kiérkező első mentőegység az egyik sérültet a roncsba szorulva, élettelenül találta. Mivel a férfihoz nem lehetett hozzáférni, a mentők előbb a három másik sérült ellátását kezdték meg. Miután a tűzoltók szétbontották a roncsot, az időközben megérkező mentőhelikopter személyzetének sikerült újraéleszteni és kórházba szállítani a férfit - tették hozzá.

A mentőszolgálat információit Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője is megerősítette. Elmondta, a korábbi hírekkel szemben sikerült a középkorú férfi életét megmenteni, vele együtt négyen sérültek meg a szentendrei Szentlászlói úti frontális ütközésben.

Az MTI fotóin látszik, milyen rettenetes állapotokat hagyott maga után a karambol.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kisfiú zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot