Létrehozva: 2016.01.15.

Saját háza előtt esett össze a néni, áthajtott rajta egy autó

Rejtélyes baleset történt csütörtök este Füzesabonyban. Az idõs asszony holttestére saját háza elõtt bukkantak rá, miután egy autójával épp arra járó sofõr áthajtott rajta. Az Opel tulajdonosa maga jelentette be az asszony halálát a rendõrségen. A tragédia körül még mindig sok a kérdõjel.

Rejtélyes haláleset történt csütörtök este Füzesabonyban. Egy autós gyanútlanul hajtott Opeljével az Ifjúság úton, amikor a sötétben hirtelen észrevette, hogy valami fekszik előtte az úttesten. Mindent megtett, hogy kikerülje, ám már túl késő volt. Később, a visszapillantóból látta, hogy egy idős asszony feküdt az aszfalton, az ő testén hajtott át.

Ekkor kipattant az autóból, hogy segítsen a bajba jutott nénin, de észlelte, hogy az asszony már nem él. Ekkor ő maga riasztotta a rendőrséget és a mentőket.

A heol.hu értesülései szerint a 70 éves áldozat a közeli presszóból igyekezett hazafelé, ám a kapun már sosem jutott be. Azt viszont még senki sem tudja, hogy miért esett össze pont a saját háza előtt.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, a rendőrség pedig még mindig vizsgálja a rejtélyes haláleset körülményeit.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben