Létrehozva: 2021.09.24.

Sokkoló felvétel: pillanatok alatt porig égett egy terepjáró az M4-esen

A lángok gyakorlatilag felfalták az egész burkolatát a járműnek, de az út burkolatot is cserélni kell az érintett szakaszon.

Brutális szerencsétlenségről számolt be a Magyar Közút közösségi oldalán. A drámai esetet a térfigyelő kamerák rögzítették.

Az M4-es úton egy terepjáró lehúzódott a leállósávra, füstölni kezdett a motortere, majd lángra lobbant és percek alatt ki is égett. Még egy kisebb robbanás is jelezte a terepjáró teljes megsemmisülését.

Hatalmas füsttel égett a terepjáró
Fotó: Magyar Közút

Szerencsére az utasok időben ki tudtak szállni a járműből, így személyi sérülés nem történt, viszont a jármű gyakorlatilag megsemmisült és a burkolatot is cserélni kell majd ezen a szakaszon.

A videó kapcsán fontos felhívni a figyelmet, hogy ha a leállósávon kell megállnunk, igyekezzünk úgy kiszállni, hogy legyen rajtunk láthatósági mellény, menjünk a szalagkorláton túli területre, hasonló esetnél érdemes az autótól megfelelően távolságra állni. Bár nem kötelező, de pont az ilyen esetek miatt érdemes porral oltó készüléket tartani a járművünkben, és ami fontos, minél hamarabb értesítsük a megfelelő hatóságokat a 112-es segélyhívó számon keresztül – hívta fel minden autós figyelmét a Magyar Közút, az eset kapcsán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben