Létrehozva: 2021.10.15.

Soroksári gyilkosság: Ezt mondta Kriszta édesanyja az ítélethirdetés után

Pénteken délelőtt született ítélet a soroksári futónő, Kardosné Gyurik Kriszta meggyilkolása ügyében. R. Szilveszter jelenleg 35 év múlva szabadulhat. De vajon mit szól ehhez az áldozat családja?

Bár R. Szilveszter végig tagadta bűnösségét, és állította, hogy ő már csak Gyurik Kriszta holttestét találta meg és fosztotta ki aznap, a bíróság pénteken bűnösnek mondta ki erőszak, kifosztás és gyilkosság vádjában is, amiért életfogytiglani fegyházra ítélték, amiből 35 év múlva szabadulhat először, feltételesen. A döntés mégsem jogerős, ugyanis az ügyész súlyosbításért, míg Szilveszter az erőszak és a gyilkosság ügyében felmentésért, a kifosztásban pedig enyhítésért fellebbezett.

Kardosné Gyurik Kriszta édesanyja a Borsnak elárulta: nagyon szerette volna, ha R. Szilveszter legalább az ítélethirdetésen megjelenik, és nem csak képernyőn, távmeghallgatással vesz részt a peren.

Hogy a máig gyászoló asszony mit gondol az ítéletről és mit mondott az ítélethirdetést követően, kiderül a szombati Borsból. Keresse az újságosoknál!

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

ripost.hu

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok