Létrehozva: 2016.04.22.

Sorozatos robbantással fenyegetik a budaörsi áruházakat!

Az elmúlt hetekben összesen négy bombariadó volt Budaörsön, mindegyikben érintett az Auchan áruház. A környékbeliek egy volt alkalmazottra gyanakszanak.

Szerző Brenner Balázs

A %RIPOST% is beszámolt arról a bombariadóról, ami még április 2-án, szombaton volt. Akkor három áruházat, az IKEÁT, a Dechatlont és az Auchant kellett kiüríteni Budaörsön, több ezer embert evakuáltak az épületekből. Alig telt el pár nap, április 6-án újabb fenyegetést kaptak a rendőrök, a telefonáló ismét egy budaörsi helyszínt, az Auchan áruházat jelölte meg.

A vásárlókat azonnal kiterelték a szupermarket parkolójába, a rendőrség órákon át vizsgálta az épületet, de nem talált robbanószerkezetet.

A Pest megyei rendőrségi szóvivő arról tájékoztatott, hogy a napokban újabb fenyegető telefon érkezett a rendőrségre, ami ugyancsak a budaörsi Auchanra vonatkozott. Az ott dolgozók arra gyanakszanak, hogy egy korábbi alkalmazott lehet a riogató.

Nemcsak áprilisban, már februárban is volt itt bombariadó, sőt, a közeli Tescót is megfenyegették az év elején

- árulta el a %RIPOST%-nak az áruház egyik eladója, aki nem tartja kizártnak, hogy valaki egy korábbi sérelmét akarja megbosszulni.

Biztos nem véletlen, hogy mindig az Auchan a célpont, akár egy volt munkatársunk is lehet a rejtélyes telefonáló

- találgatott a hölgy.

Tart a nyomozás

A %RIPOST% úgy tudja, hogy a rendőrség még nem találta meg a robbantással fenyegetőző idegent, állítólag a korábbi hívás a III. kerületből, a másik a XII. kerületből érkezett, emiatt azt a két esetet a fővárosi rendőrkapitányság vizsgálja.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen