Létrehozva: 2015.12.31.

Súlyos balesetek a Tátrában! Már négy halálos áldozat

Egyetlen nap alatt hat baleset is volt a Tátrában és négy tapasztalt hegymászó vesztette életét. A legtöbb esetben a baleset könnyû terepen történt, a zuhanást azonban nem élték túl az áldozatok.

December 30-án a délelőtti órákban, nem sokkal a Lengyel-Tátrában történt halálos kicsúszás után, a Magas-Tátra szlovák oldalán is történt két baleset. Az egyik a Kis-Tarpataki-völgyben, a másik pedig a Nagy-Tarpataki-Zerge-horgosból a főgerinc alá húzódó Rovinki-völgy irányába. Ez utóbbi esetben az áldozat egy pozsonyi hegymászó, aki a sziklás terepen 200 métert, majd a havas terepen 150 métert zuhant és életét vesztette - írja a magas-tatra.info. 

"Az érintettek hegymászótúrán vettek részt, ennek során a viszonylag könnyű terepen leoldották magukat a kötélről, és ezt követően egyikük kicsúszott" -mondta Martin Matúsek, a mentőakció vezetője.

A Kis-Tarpataki balesetben két ember zuhant le. Megmászták a Közép-orom csúcsát, majd ereszkedés közben mindketten kicsúsztak és lezuhantak. A esés következtében súlyos sérüléseket szereztek, melyekbe belehaltak. Mindhárom balesetet szenvedett hegymászó szlovák állampolgár.

A hegyimentőket nem sokkal ezek után újra riasztották, ezúttal a Zöld-tóhoz, ahol egy 26 éves férfi szorult segítségre, miután 300 métert zuhant. A mentősök egy közeli kórházba szállították. Hasonlóan szerencsés volt az a két turista is, akik a Rohácsokban csúszott ki, az idősebb férfit kórházba, még a 14 éves gyereket a HZS Zsári-völgyben lévő állomásra vitték.

Tragikusan végződött azonban az a kicsúszás, ami a Jalóci-nyereg közelében történt. A 31 éves szlovák turista nem élte túl a meredek terepen történő 400 méteres zuhanást.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

hirtv.hu

Varga Judit: Magyar Péter nem feltétlenül az az ember a magánéletében, akit ő mutatni akar a külvilágnak

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi

NÍNÓ

Súlyos baleset történt az M0-son: óriási a torlódás