Létrehozva: 2019.01.29.

Szívszorító vallomás, valaki bújtathatja az eltűnt albínó színésznőt

A fiatal lány alig egy éve tudta meg, hogy hamarosan elveszíti a szeme világát. Csak ideiglenesen volt Magyarországon.

Szerző Ripost

"Egyedül nem mehetett el, valaki bújtatja Katót!” – ezt állítja a több mint három hete eltűnt Moldován Kató nevelője, Imre bácsi.Az albínó és szinte teljesen vak tinédzser szerinte nem egyedül szökött meg otthonról, segítséget kaphatott valakitől. A Kivégzés című díjnyertes filmben szereplő lány kétéves volt, amikor a férfi örökbe fogadta, majd amikor kiderült, hogy Kató a felmenői miatt román állampolgár, Erdélybe került a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz. Súlyos betegsége miatt aztán ismét hazánkban kötött ki egy rövid időre.

"Sokat titkolózott előttem, azt is csak később tudtam meg, hogy volt egy barátja a vakok intézetében. Félek tőle, hogy telebeszélték a fejét, ezért tűnt el. Nem kizárt, hogy valaki bújtatja, hiszen egyedül szinte biztos, hogy nem lenne meg "– fakadt ki a Blikknek az aggódó nevelő. Katót nem tudták elérni sem a telefonján, sem a Facebook-oldalán keresztül, amit egyébként törölt is azóta.

A fiatal színésznő alig egy éve tudta meg, hogy hamarosan elveszíti a szeme világát. Magyarországra érkezett, hogy a vakok intézetében tanulja meg a Braille-írást. Itt barátkozott össze néhány fiatallal, köztük egy vak fiúval, akivel egy darabig egy párt is alkottak. A románcnak decemberben lett vége.

Kató csak ideiglenesen volt Magyarországon, egy héttel az eltűnése után vissza kellett volna térnie Romániába, hiszen 16 éves kora miatt a gyámságát még mindig a dévai alapítvány látja el.

A rendőrség továbbra is eltűntként keresi a kamaszt, ennél bővebb tájékoztatást nem kívántak adni.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

vg.hu

Szlovákia után újabb szövetségesre találhat a magyar kormány

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben