Létrehozva: 2021.04.29.

Szörnyű tragédia: szilveszteri bulira érkezett a férfi, napokkal később meghalt

Rosszul választott az orosházi férfi, bár ő sem tudhatta, mi van az üvegben. Ez az életébe került.

Szörnyű tragédiába torkollott a szilveszteri buli egy orosházi tanyán. Az ott élő élő nő az élettársával közösen meghívta vendégségbe egy barátját. Két napon át ünnepelték az új esztendőt, a harmadik napon azonban a férfi rosszul lett. Azután szállították életveszélyes állapotban az Orosházi Kórházba, hogy 2020. január 3-án a tanya házigazdája két borosüveget kínált neki, és arra kérte, válasszon.

A férfi döntése napokkal később az életébe került. A felkínált üvegben totális méreg volt. Fotó: police.hu

A vendég elvette az egyik üveget és beleivott. Azonnal mondta, hogy nagyon rossz ízű, többet nem is kért belőle. Később azonban rosszul lett és néhány nappal később életét vesztette-írja a police.hu.

Palacka zárt méreg

A házigazda a rendőrségnek elmondta, hogy egy szemetes mellett az utcán találta az üveget, amely csak egy műanyag dugóval volt lezárva. Úgy kínálta meg belőle a vendégét, hogy nem nézte meg, mi van benne. Az igazságügyi szakértői vizsgálat eredménye szerint a palackban totális gyomirtó volt, ez a vegyszer okozta a férfi halálát.

A házilag lezárt palackot egy kuka mellett találta a házigazda. Fotó: police.hu

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a házigazda ellen gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó