Létrehozva: 2020.04.05.

Talált kulccsal lopták el a vietnámi férfi luxusterepjáróját

A térfigyelő kamerákkal a tolvajok sem számoltak, csak találtak egy kulcsot, és elhajtottak a járgánnyal. Pár óra alatt elkapták őket a rendőrök.

Április 1-jén tett feljelentést egy vietnámi férfi, akinek ellopták a 7,5 millió forint értékű autóját a Józsefvárosból. A rendőrség megkezdte a térfigyelő kamerák felvételeinek ellenőrzését, és a BRFK Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztályát is. Utóbbi osztály lelt rá az autóra egy ferencvárosi parkolóban, amit elkezdtek figyelni. Rövid várakozás után egy társaság érkezett taxival, ami a lopott autótól nem messze állt meg. Az egyik utas odament és kinyitotta a kocsit, de amikor be akart ülni, elfogták őt és két társát is.
A VIII. kerületi rendőrök a 16 éves F. A.-t, a 21 éves K. Renátót, és a 33 éves Cs. Lászlót jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Negyedik társukat, a 48 éves G. Bélát – aki a kocsi kulcsát megtalálta és társainak átadta – jelentős értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Társai szabadlábon védekeznek. A nyomozók a terepjárót visszaadták tulajdonosának.​

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton