Létrehozva: 2018.12.04.

Teljes volt a készültség, kivonult a TEK Debrecenben

Hat gyanúsítottat fogtak el, és ezzel egy egész bûnszervezetet felszámoltak a hatóságok.

A hajdú-bihari rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeivel és a Cívis Közterületi Támogató Alosztállyal közösen hat gyanúsítottat fogtak el Debrecenben november 28-án.

A nyomozás adatai szerint Sz. Gábor, K. Imre és V. Tamás bűnszövetségben árulta a kábítószert. A nyomozók a gyanúsítottaknál tartott kutatás során – az elsődleges szakértői vélemény szerint – amfetamint, extasy tablettát, kokaint, tiltott teljesítményfokozó szereket, Magyarországon forgalomba hozatali engedély nélküli egészségügyi termékeket és a terjesztéshez szükséges eszközöket találtak.

Az ügy felderítése során a nyomozók látókörébe került két debreceni és egy nyíradonyi férfi is, akik K. Imrének segítettek az amfetamint kiporciózni. A megalapozott gyanú szerint a 20 éves K.Sz., a 21 éves T. Máté és a 24 éves Ny. Mihály az általuk kicsomagolt kábítószert a megye több városában, bűnszövetségben árulták.

A hat gyanúsítottat a rendőrök a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon kihallgatták és közülük négyet őrizetbe vettek - írja a police.hu.

A rendőrök az ügyben még közel egy tucat kábítószer-fogyasztót is előállítottak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot