Létrehozva: 2021.04.11.

Tragikus hajóbaleset történt Ráckevénél

A kisgéphajó vezetője ellen a fővárosi rendőrök eljárást indítottak.

Szerző Doris

 

A Ráckevei-Soroksári Duna mellékág 28-as folyamkilométerénél 2021. április 10-én 15 óra 45 perc körül ismeretlen okból egy kisgéphajó vezetője és utasa is a vízbe esett. A két férfit horgászok segítették partra, de az utason már nem lehetett segíteni; a 65 éves férfi életét vesztette. A rendőrök a vízi jármű vezetőjével szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív lett, ezért a 30 éves férfival szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság – őrizetbe vétele mellett – halált okozó vízi jármű vezetése ittas állapotban bűntett gyanúja miatt indított eljárást – .

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

mandiner.hu

Német lap: Brüsszel egy csodálatos nappal ajándékozta meg Orbán Viktort

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben