Létrehozva: 2020.09.20.

Vége a dalnak: 21 fős drogbandát kaptak el a magyar rendőrök

A bűnszervezet felszámolása több felvonásban zajlott, alkalmanként akár több száz rendőr, több tucat szolgálati autó mozgatásával.

A ceglédi rendőrök kettőt befejeztek a hónapok óta tartó, új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszervezet felszámolását érintő nyomozások közül – áll a rendőrség honlapján.

A tavaly kezdődött felderítés előrehaladtával gyarapodott az eljárások, a gyanúsítottak, a vagyonvisszaszerzést célzó lefoglalások száma, valamint a lefoglalt új pszichoaktív anyagok mennyisége. A bűnszervezet felszámolása több felvonásban zajlott, alkalmanként akár több száz rendőr, több tucat szolgálati autó mozgatásával. Az egyes akciók tervezése és kivitelezése ellentmondást nem tűrő elfogásokat eredményezett. Az egyszerre, egy időben végrehajtott realizálások után megteltek a bűnjelkamrák és a rendőrségi fogdák. A most befejezett két eljárás 21 gyanúsítottját Pest megyei és Jász-Nagykun-Szolnok megyei címeken fogták el. Kettő jelenleg is letartóztatásban van, négy ellen bűnügyi felügyeletet rendelt el a bíróság. A gyanúsítottak kisebb nagyobb tételben adták-vették a kréta, hópihe, kristály fantázianevű új pszichoaktív anyagot. Többen jelentős haszonra tettek szert bűnös tevékenységükkel, miután a szert a beszerzési ár többszöröséért adták tovább ügyfeleiknek grammonként.
A bejelentett munkahellyel, legális jövedelemmel nem rendelkező gyanúsítottak törvénytelenül szerzett vagyonukat leginkább felélték, egy részét visszaforgatták és állandó vevőkört építettek ki.
A ceglédi rendőrök több száz intézkedését tartalmazó, több ezer oldalnyi nyomozati irattömeget vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

vg.hu

Keserédes üzenetet kapott a forint: lesz itt még rosszabb, mielőtt jöhet a fellángolás

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot