Létrehozva: 2020.09.04.

A tehetségek támogatása a legjobb befektetés

Magyarország gazdag ország, mert rengeteg tehetséges fiatal van hazánkban. A tehetséget azonban fel is kell ismerni és segíteni kell kamatoztatni.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) és az államtitkárság között létrejött stratégiai együttműködés aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt a tehetséggondozás fontosságáról. Az eseményen átadták az állami és civil együttműködéssel megvalósult Tehetségházat, amely a szervezet székhelyéül szolgál majd a jövőben. A tehetséges gyermekek támogatásához kell olyan hely is, ahol a tehetségek találkozhatnak, és az őket segítő szakemberek dolgozhatnak – fejtette ki az államtitkár.

Forrás: Twitter

Novák Katalin arról is beszélt, hogy közel 300 millió forintból valósult meg a Tehetségház építése. Ami a tehetséggondozó szervezeteket 15 éve koordináló Matehetsz és a kormány tízéves együttműködésének új eredménye. Emlékeztetett, hogy több mint tíz éve fut a Nemzeti Tehetség Program, amelynek keretében évente több mint 200 ezer honfitársunk támogatja személyi jövedelemadója egy százalékával a tehetséges magyar fiatalokat. Ez az összeg kiegészül a kormány támogatásával, így jövőre már 3,6 milliárd forint jut a programra.

Újabb fokozatba lép az együttműködésünk a Matehetsz-el, és ezt a stratégiai megállapodásunk jelzi – mondta Novák Katalin, és hangsúlyozta: A tehetségek támogatása a legjobb befektetés a jövőbe, ami szinte mindig megtérül. – Az itt zajló munka révén sok magyar fiatal érezheti majd, hogy nincs egyedül, és a szélesebb közösség, a társadalom is támogatja – fogalmazott Novák Katalin.

A Matehetsz az elmúlt tizennégy évben ösztöndíjakkal, különféle tehetségfejlesztő programokkal több ezer fiatalt segített tehetsége kibontakozásában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A csokoládékirály elindul Zelenszkij ellen az ukrán elnökválasztáson

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye