Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.02.

Húsvétkor is elképesztő ütemben halad az oltás: napokon belül elérjük a 2,5 milliót

Miközben ráfordultunk a húsvéti hosszú hétvégére és mindenki igyekszik kipihenni a mögöttünk álló nehéz időszakot, az oltásokat végző szakemberek a gázra léptek.

Nagypéntek délutánjáig összesen 2 millió 156 ezer honfitársunk kapta meg legalább az első koronavírus elleni védőoltását, ami Európát tekintve egészen kimagasló szám, hiszen lakosságarányosan csak Ciprus áll jobban, mint mi. Ez az eredmény természetesen nagy részben annak köszönhető, hogy Magyarország nem vár az akadozva érkező uniós vakcinákra, hiszen nálunk az engedélyezett orosz és a kínai vakcinával is oltanak, melyek az ígért ütemben érkeznek Magyarországra.

Elképesztő tempóban halad az oltás Fotó: MTI

Ugyanakkor az oltási rendszerünket, illetve az abban dolgozó szakembereket is köszönet illeti, hiszen hosszú hetek óta fáradhatatlanul oltják azokat, akik regisztráltak a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Az oltások húsvétkor sem szünetelnek, sőt egyre gyorsul az ütem, hogy valamikor az ünnepek után elérhessük a 2,5 milliós átoltottságot, ami előfeltétele a tervezett, fokozatos újraindításnak.

Az ország nagyvárosaiban a hosszú hétvégén is folyamatos az oltás. Nagypénteken rengeteg pedagógus érkezett az oltópontokra:

Vas Istvánné szakápoló beolt egy pedagógust a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinával a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház oltópontján:


MTI/Komka Péter
Fotó: MTI

Vörös Krisztina neurológus szakorvos Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinát ad be egy páciensnek a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban Kecskeméten:


MTI/Ujvári Sándor
Fotó: MTI

Lehóczkiné Skoperda Tünde beolt egy nõt a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina elsõ adagjával a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórházának egyik oltópontján Békéscsabán:


MTI/Rosta Tibor

Bodor Zsuzsanna beadja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina elsõ adagját egy pedagógusnak a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban:


MTI/Varga György
Fotó: MTI

Novák Zita diplomás ápoló beolt egy pedagógust a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina elsõ adagjával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton:


MTI/Vajda János
Fotó: MTI

Beoltanak egy pedagógust a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának elsõ adagjával a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Nagyerdei Campus Belgyógyászati Klinikáján kialakított oltóponton:


MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI

Novák Zita diplomás ápoló beolt egy pedagógust a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina elsõ adagjával a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban kialakított oltóponton:


MTI/Vajda János
Fotó: MTI

Rausch Ágota orvos beolt egy pedagógust a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinával Szekszárdon, a Tolna Megyei Balassa János Kórház oltópontján:


MTI/Kiss Dániel
Fotó: MTI

Meghálálják az ünnep alatt is dolgozó háziorvosok munkáját

Húsvétkor is nyitva lesznek a kórházi oltópontok, a háziorvosok így ezekbe, valamint a kijelölt szakrendelőkbe is küldhetnek oltásra várókat a hosszú hétvégén – olvasható az elektronikus levélben, amelyet az országos oltási munkacsoport vezetője a budapesti háziorvosoknak ír. György István közölte, hogy a szakrendelőkről a fővárosi oltási munkacsoport tájékoztatja a háziorvosokat. Hozzátette, hogy a Moderna vakcináját várandós kismamák is megkaphatják. Az oltási munkacsoport vezetője a levélben köszönetét fejezi ki a háziorvosoknak a részvételükért Magyarország eddigi legnagyobb oltási programjában A levélben hangsúlyozza, hogy a háziorvosoknak is köszönhető az uniós átlagot jelentősen meghaladó magyarországi átoltottsági arány, a járvány megállítása azonban további erőfeszítéseket igényel. Az a háziorvos, aki az ünnepi hétvégén vállalja az oltási munkát, napi 80 ezer forint kiegészítő díjazásra jogosult – emlékeztetett a levélben György István.

Mint az a közszolgálati M1 tévécsatornán elhangzott, Budapesten 175 ezer első és 85 ezer második oltást adnak be a húsvéti hétvégén, csak itt 25 kórházban és 18 szakrendelőben oltanak, emellett háziorvosok is adnak be oltásokat. A számítások szerint keddig 260 ezer oltást adnak be, amivel már megközelítjük a 2,5 millió beoltottat! Ennek azért van jelentősége, mert azután fokozatosan megkezdhetik a járványügyi korlátozások feloldását.


Politikai, ideológiai okokból nem szabad elzárkózni a keleti vakcináktól. Most nem a kevélység, hanem a szelídség ideje... Közzétette: Magyarország Kormánya2021. április 2., péntek

v>

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra