Létrehozva: 2019.12.03.

Orbán kiposztolta az Erős Pistás szaloncukrot, a 444 tépni kezdte magát

Valóságos pánikrohamot kaptak, összehordtak fűt-fát. Még az első számú kábítószer-propagandistájukat is bevetették.

Először is szögezzük le, hogy az Erős Pistás szaloncukor utánozhatatlan hungarikum. Ki más merné a világon összepárosítani ezt a kétféle ízt, a nagyon édeset és a kőkemény csípőset?

Mad hungarians, őrült magyarok, ahogy szerte a világon mondják, ha sikerül meglepnünk őket valamivel, ami másnak sosem jutna az eszébe.

Az adventi készülődés apropóján a miniszterelnök Facebook oldalára is kikerült a szaloncukornak álcázott Erős Pista, persze a szokásos buzdító és önbizalom fokozó megjegyzés kíséretében.

Na ettől a Soros-blog, a 444.hu szerkesztőségében azonnal elgurult a gyógyszer. Szó szerint hisztérikus rohamot kaptak.

 

Ezt találták írni:

„Ha nem tudnánk, hogy Orbán Viktor józan ember, most arra gyanakodnánk, hogy baromira beszívott”

Azt meg ezt:

„olyan facebookos posztot tettek közzé Orbán neve alatt, amit látva bárki más esetében spanglira/blázra/pöfikére gyanakodnánk.”

Hogy ki hordta össze mindezt?

Az a Szily László, aki a Soros-blog, a 444 önkéntes házi kábítószer tesztelője. Ha jön egy új szer mindig ő az, aki kipróbálja magán, ő Sorosék lelkes stréber kábszipropagandistája. (Még mindig nem tudja mindenki, hogy Sorosék tulajdonostársak a 444-ben. Aki nem hiszi nézze meg a cégnyilvántartásban.)

Sokan emlékeznek még rá, amikor a derék kábszeres bevallotta, hogy gyakran drog hatása alatt ír cikkeket.

Szily amúgy két kisgyerek édesapja.

Egyszer kábítószer helyett az Erős Pistás szaloncukrot is kipróbálhatná. Talán gyorsabban könnyítene magán...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút