Létrehozva: 2019.09.05.

Orbán: Régen azt hittük a harkályt nem kell biztatni, hogy kopácsoljon

Ahogy szokta „velősen” is összefoglalta mondandóját a magyar miniszterelnök. Amikor a budapesti demográfiai konferencián szóba került, hogy korábban nem rendeztek ilyen nagyszabású népesedéspolitikai tanácskozásokat, egy harkály jutott eszébe.

Kifejtette, hogy régebben Magyarországon meglepetést okozott volna egy demográfiai konferencia, nem is tartottak ilyet, mert

„azt gondoltuk, a harkályt nem kell biztatni, hogy kopácsoljon”.

A népességfogyás – folytatta a kormányfő – nem világjelenség és nem is a keresztény civilizáció jellegzetessége, hanem általános európai jelenség, aminek az oka a két világháború iszonyatos embervesztesége, amelyből a mai napig nem sikerült talpra állni. És mivel a politika idézte elő a bajt, kijavítani sem lehet a problémákat erőteljes állami szerepvállalás nélkül – jelentette ki.

 

Ha nincsenek családok és gyermekek, akkor egy nemzeti közösség el tud tűnni, ha pedig egy nemzet eltűnik, „valami pótolhatatlan tűnik el a világból” – mondta Orbán Viktor a III. Budapesti Demográfiai Csúcson, a Várkert Bazárban.

A kormányfő kijelentette, a demográfia kérdésében a migrációs megoldást távol kell tartani, nem lehet hozzájárulni egy „lakosságcseréhez”, ahogyan azt az „esztelen” zöld érvelést is el kell utasítani, amely szerint a Föld akkor járna jobban, ha kevesebb gyermek születne. A teremtés rendje szerint az ökoszisztémának az ember nem ellenfele, hanem része, ezért nem szembefordítani kell a kettőt egymással, hanem értelmesen kell kijelölni az egyre növekvő számú emberiség helyét az ökoszisztémában – közölte.

Ha nincsenek családok és gyermekek, akkor egy nemzeti közösség el tud tűnni – fogalmazott, hozzátéve: egy magyar, vagy egy cseh, vagy például egy szerb méretű nemzeti közösségnek matematikailag nem olyan nehéz belátni, hogy rossz demográfiai tendenciák mellett „előbb-utóbb lesz egy utolsó ember, akinek le kell kapcsolnia a villanyt, vagyis el lehet fogyni”. Ha pedig egy nemzet eltűnik, „valami pótolhatatlan tűnik el a világból” – mutatott rá.

Orbán Viktor úgy összegzett: a magyar demográfiai kormányzati politika sikerességének feltétele, hogy a kereszténység visszaerősödjön Európában, és hogy „legyenek társak”, mert „egyedül nem megy”. Utóbbiról azt mondta: most vannak társak, ilyen például Szerbia és Csehország – amelyek elnöki, illetve kormányfői szinten voltak képviseltetve a konferencián -, továbbá „szurkolunk az osztrákoknak”, és reményét fejezte ki, hogy „az olasz felfordulás is úgy rendeződik, hogy az végül is nekünk jó legyen, és ott is társakat kapjunk”.

A népességfogyás – folytatta a kormányfő – nem világjelenség és nem is a keresztény civilizáció jellegzetessége, hanem általános európai jelenség, aminek az oka a két világháború iszonyatos embervesztesége, amelyből a mai napig nem sikerült talpra állni. És mivel a politika idézte elő a bajt, kijavítani sem lehet a problémákat erőteljes állami szerepvállalás nélkül – jelentette ki.

A tanácskozás külföldi résztvevőit – mások mellett Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnököt, Andrej Babis cseh kormányfőt és Tony Abbott korábbi ausztrál miniszterelnököt – köszöntve Orbán Viktor egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarország mintaországként tiszteli Ausztráliát, különösen a migráció és az ausztrál nemzet megvédésében mutatott bátor, egyenes és angolszász következetességét.

Méltatta továbbá Szerbiát és Csehországot, utóbbi miniszterelnökéről, Andrej Babisról úgy fogalmazott: gazdasági és pénzügyi csodát tett Csehországban, ő Európa legjobb gazdaságpolitikusa, ezért „Magyarországon különösen magas az ő árfolyama”. „Mi is jól fejlődünk, de a cseheknek még mindig csak a tarkóját látjuk. (...) Mi, magyarok utol akarjuk érni a cseheket” – mondta.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút