Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.06.22.

Orbán Viktor az éjszaka az elsők között gratulált Vucicnak

A szerb elnök és pártja ismét, még a korábbiaknál is nagyobb arányú győzelmet aratott.

A magyar miniszterelnök még az éjszaka ezt írta ki az Instagramra:

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Congratulations, Aleksandar! Congratulations, SNS! @buducnostsrbijeav

Orbán Viktor (@orbanviktor) által megosztott bejegyzés,

Korábban nem tapasztalt támogatásról biztosították az állampolgárok a Szerb Haladó Pártot (SNS), ilyen arányú győzelemre senki nem számított – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb államfő, a Szerb Haladó Párt elnöke vasárnap este a szerbiai választások előzetes, nem hivatalos eredményeinek ismeretében.

„Mindenhol győztünk, ott is, ahol vesztésre álltunk, ott is, ahol korábban mindig veszítettünk, és az összes külföldi szavazóhelyen is” – hangoztatta az SNS elnöke.

A Szerb Haladó Párt adatai szerint a valamivel több mint 6,5 millió választópolgár közül 3,3 millióan adták le szavazatukat vasárnap valamelyik választási listára a 21 közül, és ebből több mint 2 millió szavazatot az SNS szerzett meg. A közvélemény-kutató ügynökségek szerint a 250 fős belgrádi törvényhozásban a Szerb Haladó Párt körülbelül 180 parlamenti mandátumot szerzett meg. Az SNS az első becslések szerint a szavazatok mintegy 63,4 százalékát szerezte meg.

A párt a legutóbbi két választáson, 2014-ben és 2016-ban is elsöprő diadalt aratott. A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) és az Ipsos közvélemény-kutató adatai szerint a második helyen a Szerbiai Szocialista Párt végzett a voksok 13,3 százalékával. A parlamentbe bejuthat még az Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó nevével fémjelzett lista (3,9 százalék), ám sem a Szerb Radikális Párt (2,2 százalék), sem a Seprű 2020 néven induló ellenzéki lista (2,4 százalék) nem érte el a 3 százalékos parlamenti bejutási küszöböt.

A maszk viselése ajánlott volt a szavazóhelyiségekben vasárnap. Ezen a napon háromszintű – önkormányzati, vajdasági tartományi parlamenti és szerb parlamenti – választásokat tartottak a nyugat-balkáni országban. A választópolgárok 7 és 20 óra között adhatták le voksaikat, a végleges eredményeket várhatóan legkésőbb június 25-ig közzéteszik. A részvételi arány 18 óráig a választási bizottság adatai szerint 40,82 százalékos volt. Négy évvel ezelőtt ugyanebben az időpontban 47,68 százalékos részvételről adott hírt a választási bizottság. Végül 50 százalékos lett a végleges részvételi arány, míg négy évvel ezelőtt a szavazópolgárok 56 százaléka járult az urnák elé. A választási bizottság szerint nagyon nyugodt volt a voksolás, nagyobb szabálytalanságot csak néhány helyen észleltek, és a várakozások szerint ott meg is kell majd ismételni a voksolást.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Újabb olasz intézkedések az illegális migráció ellen

POLITIK

Az oroszok áttörésre készülnek Ukrajnában?

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát