Létrehozva: 2020.07.24.

Orbán Viktor: Öt nap alatt 1100 milliárd forintot szereztünk Magyarországnak

A miniszterelnök a Brüsszelben elért sikerről beszélt a Kossuth rádió reggeli hírműsorában pénteken.

Orbán Viktor Európai Parlamentben tárgyaló csapata öt nap alatt szerzett 3 milliárd eurót az országnak, ez 1100 milliárd forint. A miniszterelnök elmondta:

Egy megállapodási javaslat volt az asztalon, ami Magyarország szempontjából több sebből vérzett, ezt kellett érvekkel, tényekkel korrigálni, ez sikerült.

Az eredmények közül kiemelte azt, hogy hazánk az eredetileg ajánlottnál 3 milliárd euróval több pénzhez jut. „A korábbi javaslat egy igazságtalan előterjesztés volt, és ezt kellett korrigálni. Kerestünk Magyarország számára több mint 1000 milliárd forintot öt nap alatt.”

A kormányfő szerint Magyarország része egy nagy európai piacnak, de van a kommunizmusból hozott nagy lemaradásunk. Ha mi kinyitjuk a határainkat, akkor a gazdagabb országok idejönnek, és egy nagyon nehéz versenyt támasztanak. Minekünk legalább annyi pénzt kell keresnünk a nyugati cégeken, mint amennyit kivisznek innen – mondta a kormányfő. Orbán Viktor szerint mind a külföldiek, mind a magyarok jól jártak a mostani alkun.

Orbán Viktor megjegyezte, hogy a magyar és a lengyel erők Brüsszelnél megállították a liberális brigádok támadását. Embert próbáló 5 nap volt, amelyet katonaviselt emberként ő talán jobban bírt, mint sok kollégája.

Fotó: mti

Az Európai Parlament elégedetlenségéről, amely a költségvetésből több területet hiányol és a jogállamisági téziseket is követelné, úgy vélekedett, hogy személyes gyűlölet is munkál a háttérben. A balliberális oldal azt szerette volna elérni, hogy a pénzek felhasználásáról ne az érintett állam, hanem a migránspárti uniós politikusok dönthessenek, ezt azonban sikerült megakadályozni. Két versengő nézet van Európában: az egyik oldal a multikulturalizmust képviseli, míg a másik oldal szerint a nemzeteket és a kereszténységet kell erősíteni. Mi szeretjük, ha biztonság és rend van, és nincs terrorizmus. Nem akarják, hogy mi a saját ízlésünk szerint rendezzük be az országunkat, ez a vita tárgya, és a küzdelem nem ért véget. Csatát nyertünk de háborút még nem.

Orbán Viktor a koronavírus-járványról azt monda, hogy ő mindig a haláleseteket nézte a járvány során. Most úgy látszik, hogy a környező országokban baj van, és most arra kell figyelni, hogy a határokon pontos szabályok legyenek, hogy ne lehessen behurcolni a vírust. Ezért több intézkedést is hoztak – tette hozzá. A legfontosabb, hogy három kategóriába sorolták az országokat.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogyha nem figyelünk, akkor könnyen bajt okozhatunk magunknak és az országnak is. Mindenki tájékozódjon, mielőtt külföldre utazik. Több Balaton, kevesebb Adria – mondta a kormányfő.

A beszélgetésben szóba került az ősztől felálló iskolaőrség ügye is. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az iskolai erőszak a magyar élet gyengesége, de ha valahogyan meg akarjuk oldani, akkor beszélni kell erről. Vannak az országnak olyan részei, ahol nem garantálható, hogy a szülők és a gyerekek megadják a tiszteletet a tanároknak – tette hozzá. Nem is a gyerekek okoznak csak problémát, hanem a szülők is, és van olyan, hogy egy tanár kiszolgáltatott helyzetbe kerül – mondta a kormányfő. Nem vagyok hajlandó eltűrni ezt a helyzetet, hogy a tanárok rettegjenek, vagy féljenek, miközben mások javára végzik a munkájukat.

A kormányfő arról is beszélt, hogy talán hamarabb is kellett volna cselekedni, de most vezették be az iskolaőrséget. Tudtam, hogy a liberálisok támadni fogják ezeket az intézkedéseket, azt emlegetik majd, hogy nem őrökre, hanem pszichológusokra van szükség, de meg kell teremteni a rendet az iskolákban. Jelen állás szerint 491 iskolában lesz a tanévkezdettől iskolaőr.

Orbán Viktor a nemzeti konzultációval kapcsolatban megjegyezte, hogy a baloldalra nem lehet számítani, ha baj van. Felfoghatatlan, hogy miért nem tudnak felülemelkedni a hatalmi érdekeiken – tette hozzá. Mi értelme van postaládákból kilopkodni a nemzeti konzultációs íveket? Azért van szükség az ívek kitöltésére, mert a szomszédos országokba már megérkezett a második hullám. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen egyetértési pontok vannak, ha baj van – tette hozzá. Így menekültünk ki a pénzügyi és a migrációs válságból, és így fogunk kimenekülni a járványügyi válságból is – zárta a kormányfő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat