Létrehozva: 2021.10.26.

Orbán Viktor Marine Le Pennel a nemzetek Európájáról tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök a találkozó után azt mondta, Franciaország egy nagy nemzet, egy vezető politikus, ha ellátogatott hozzánk ebből az országból, az nagy megtiszteltetés. Orbán Viktor és Marine Le Pen kedden találkozott Budapesten.

Magyarországot többször próbálták keresztre feszíteni az Európai Parlamentben, és voltak, akik kiálltak mellettünk, voltak, akik nem, és voltak, akik elárultak minket. Amikor jogtalanul megtámadták Magyarországot az EP-ben, akkor Le Pen asszony és a pártja kiállt mellettünk - mondta a kormányfő. Orbán Viktor köszönetet mondott ezért Le Pennek.

Orbán: Ellenezzük az európai szuperállamot

Az Európai Unió versenyképessége csökken a világban, és nincsen elég súlya a világban, nem tudta megoldani a migrációs nyomást, és ez egy élő seb – mondta a kormányfő. Nem tudunk megküzdeni az Unió-szerte elszabaduló energiaárakkal sem – tette hozzá. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy átalakulóban van az európai pártstruktúra. Mindenféle európai szuperállamot ellenzünk, ezért alkalmazkodni akarunk a változó pártstruktúrához – közölte a miniszterelnök. Az EU-ban az ideológiai nyomásgyakorlá soha nem látott mértéket öltött, a Bizottság egy ideológiai központtá alakult át a szerződések őréből – tette hozzá. A Brezsnyev-dotrína modernizált formája lett a jogállamisággal való fenyegetés – mondta a kormányfő.

A kormányfő közölte, a szuverenisták tábora megkerülhetetlen erő lett Franciaországban. Mi is nemzetállamok Európáját szeretnénk látni. Közölte, hogy a jövőben folytatják az európai szintű együttműködést. Orbán Viktor ismételten kiállt Matteo Salvini mellett, akit jogi eljárások fenyegetnek.

Le Pen: A népek szabadságát támogatjuk

Marine Le Pen azt mondta, Magyarország mindig is kiállt a szabadságáért. Emlékeznünk kell az 1956-os magyar szabadságharc hőseire is – tette hozzá. Az EU már nem nemzetek közötti, hanem föderalista irányba indult el, és azt gondolja, Brüsszelben tudja centralizálni a hatalmat – mondta a Nemzeti Tömörülés elnöke. Az európai szuverenitás védelme nagyon fontos, de nem létezhet nép szuverenitás nélkül, és Európában népek vannak. Mi a népek szabadságát támogatjuk.

A nemzeteknek joguk van az alkotmányos identitásukhoz – mondta a Nemzeti Tömörülés elnöke. Az új típusú európai hegemónia kifejeződése az, ahogyan Magyarországot és Lengyelországot támadják. Ez a csata vár Franciaországra is.

Marine Le Pen arról is beszélt, hogy a migráció területén Magyarország sikerrel védte meg az államot és a kultúrát. Franciaország esetében jól látszik már a migráció hatása, és ezért a magyarok tartsanak ki – tette hozzá. Nem lehet ölbe tett kézzel nézni az energiaárak elszabadulását sem.

Európai szinten kell cselekednie a nemzeti szuverenista erőknek, mert túl sokáig voltunk lebénulva – hívta fel a figyelmet a francia politikus. Mi a nemzetek Európáját szeretnénk megalapítani - tette hozzá. Nem fogadjuk el az uniformizáló multikulturalizmust, és Európának a helyi értékekre kell építenie magát. Ha áprilisban megválasztanak Franciaország elnökének, akkor a nemzetek Európáját támogatjuk – mondta a Nemzeti Tömörülés elnöke.

Orbán Viktor: A migráció rossz dolog

Orbán Viktor kérdésre válaszolva azt mondta, zajlik a vita Európa jövőjéről, ez egy nagy lehetőség. Ebben a vitában el tudjuk mondani a véleményünket. A következő év első negyedévében a francia elnökség alatt le lehet zárni a vitákat az Unió jövőjéről – mondta a kormányfő. A magyar Országgyűlés is el fog majd fogadni egy határozatot az Unió jövőjéről a vita végén.

Továbbra sincs elrendezve a migráció kérdése az Unióban, tiszta vizet kell önteni a pohárba. A magyar álláspont szerint a migráció rossz dolog – mondta Orbán Viktor. Most már látjuk, milyen kormánya lesz Németországnak a következő években, hosszú évekig nem lesz hatalomban a CDU, és most ezért jött el az alkalom arra, hogy a migráció kérdésében is egyenesen fogalmazzunk.

„Új korszak kezdődik az európai politikában”

A kormányfő kérdésre azt mondta, hogy mi tiszteljük a francia népet, és ezért semmilyen francia népre tartozó döntésben nem kívánunk állást foglalni. Ha Franciaországból vendég jön, akkor az adott személyt mindig tisztelettel fogadjuk. A magyar egy rokontalan nép Európában, ezért minden egyes gesztus egy másik nemzettől, az egy történelmi értéket képvisel. Anélkül, hogy valaha beszéltem volna Le Pen asszonnyal, mindig kiállt a magyarok mellett. Persze most szervezkedünk, átalakulóban van az európai pártszíntér. Azok a pártszövetségek, amelyek az elmúlt 30-40 évben létrejöttek, azok alól kifutott a talaj, új korszak kezdődik – mondta a kormányfő. Akik kiálltak mellettünk, azok számunkra potenciális szövetségesek – tette hozzá.

Marine Le Pen kérdésre azt mondta, hogy ő szövetségeseket keres, és nem klónokat. Nem azért harcolok egy egységes modell ellen, hogy helyére egy másikat állítsak – tette hozzá. A Nemzeti Tömörülés elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy pont a migráció területén egy-egy európai ország áldozat is lehet, ha valaki kinyitja a határait – mondta a politikus.

Orbán Viktor: Nincs európai démosz

Orbán Viktor az Origo kérdésére azt mondta, hogy olyan, hogy európai démosz nincsen. Ha nincs európai démosz, akkor európai szinten nem lehet kifejezni a népakaratot. Az a gondolat, hogy egy európai szuperállam az energiaárakat majd megoldja, az egy téves gondolat. Magyarországon nem emelkedtek meg az energiaárak a háztartások esetében, szemben Franciaországgal – mondta a kormányfő. Egy dolog a mostani helyzet, de ennél sokkal rosszabb helyzet következhet be. A holnappal és a holnaputánnal is foglalkozni kell. Orbán Viktor szerint egy olyan szabályozási csomag van az asztalon, ami tönkre fogja tenni az egész európai középosztályt, még a franciákat is. Az autókat és a lakásokat is be akarják vonni a kvótakereskedelembe – mondta Orbán Viktor. Decemberre halasztottuk a döntő ütközetet, és akkor lesz döntés a mostani javaslatokról – tette hozzá. Marine Le Pen segítségét is kérte ebben a küzdelemben.

Amikor megtámadnak bennünket és támadás alatt vagyunk, akkor úgy érezzük, hogy igazunk van – mondta Orbán Viktor. Jelenleg a migráció, a gyermekek védelme területén, a szuverenitás védelme területén vagyunk támadás alatt – mondta a kormányfő.

Marine Le Pen az Origo kérdésére azt mondta, hogy a Bizottság tovább akarja súlyosbítani a helyzetet. Szólt arról is, hogy ő személyesen áfacsökkentést javasolt Franciaországban. Le Pen szerint az Unió csak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését akarja, miközben az atomenergia ellen van. Nem szankcionálni, hanem támogatni kellene az atomenergiát – mondta a Nemzeti Tömörülés elnöke.

Erről tárgyaltak

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Marine Le Pent, a jobboldali francia Nemzeti Tömörülés elnökét. A megbeszélésen szó volt többek között az erős nemzetállamokra épülő Európai Unió koncepciójáról és jövőjéről, a migrációs válságról, valamint a több demokratikus jobboldali párt által nyáron elindított együttműködésről.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút