Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.27.

Orbán Viktor: Brüsszel szerint csak az az ország jogállam, amelyik beengedi a migránsokat

Brüsszel szerint csak az az ország lehet jogállam, amelyik beengedi a migránsokat, és bevándorlóországgá alakítja a saját hazáját, de „mi ezt nem fogjuk megtenni, ellen fogunk állni, és nem fogadjuk el, hogy ehhez pénzügyi következményeket lehessen fűzni” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban.

Orbán Viktor megerősítette: az európai válságkezelő alap és az EU-s költségvetés létrejöttéhez nélkülözhetetlen a magyar és a lengyel szavazat, „a pozíciónk pedig betonszilárdságú”.

„Nem akarok kompromisszumot kötni (...), hanem arról van szó, hogy találjunk egy megoldást” – mondta, hozzátéve: most arra kell összpontosítani, hogy a bajba jutott tagállamok pénzhez jussanak, és induljon meg a következő hétéves büdzsé. Megjegyezte: a magyarok és a lengyelek július óta mondják, hogy ehhez lehetetlen hozzákötni a joguralmi kérdéseket.

Hozzáfűzte: megnevezték a főszereplőt is, Soros Györgyöt, aki „szövi, mint pók, a hálót a háttérben”.

Soros már 2015-2016-ban megírta, hogy azokat a tagállamokat, amelyek nem engednek be bevándorlókat, pénzügyileg meg kell büntetni – közölte a kormányfő, jelezve: „ami most az asztalon van, elegánsabban, de ugyanezt mondja”. Az Európai Parlament (EP) javaslatának elfogadása ugyanis azt jelentené, hogy „ha nem engedjük be a migránsokat, akkor a költségvetésünk egy részét elvehetnék tőlünk” – jelentette ki.

Ez Soros György javaslata, ma ezt képviseli az EP, és nem volt helyes a tagállami miniszterelnökök és a német elnökség részéről, hogy engedett ennek a Soros Györgytől származó, az EP-n keresztül kifejezett politikai nyomásnak – mondta Orbán Viktor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra