Létrehozva: 2020.06.14.

Összezavarodott, megfenyegetett, tüntető rendőrök Franciaországban

„Ments meg egy életet, nyírj ki egy zsarut!” – talán ez a legmegdöbbentőbb azok közül a feliratok közül, melyekkel valósággal kitapétázták a Párizs délkeleti agglomerációjához tartozó Ivry-sur-Seines utcáit.

Csaknem húsz, a rendőrök elleni halálos fenyegetést tartalmazó falfirkát fedeztek fel, közülük többet a belvárosban. A tettesekről egyelőre semmit nem lehet tudni, de a rendőrség feljelentést tett, így nyomozás indul az ügyben – írja a Le Parisien.

A település polgármestere, Philippe Bouyssou az LCI hírtelevíziónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a város vezetése elítéli a rendőri erőszakot, de a rendőrök meggyilkolására és erőszakra buzdító felhívás elfogadhatatlan és az önkormányzat a lehető leghamarabb el fogja távolítani a feliratokat a házfalakról..

A francia kormányfő, Edouard Philippe úgy véli, hogy a rendőrség és a csendőrség nem erőszakos és nem rasszista intézmények. A miniszterelnök kiemelte, hogy a rendőrség és a csendőrség állandó ellenőrzés alatt áll, figyeli őket a média, a lakosság és belső ellenőrzés is van, majd hozzátette, hogy a rendőrök és a csendőrök különösen nehéz feladatot látnak el.

Christophe Castaner belügyminiszter ugyanakkor a minap bejelentette, hogy a továbbiakban tilos lesz a sokat vitatott úgynevezett fojtófogás alkalmazása rendőrségi bevetéseken, sőt, ezentúl a rendőri kiképzésből is törlik ezt a technikát, de ezzel sok rendőr nem ért egyet.

Nizza főterén, a Massena téren 16 autóval mintegy 70 rendőr vonult fel, hogy tiltakozzon az új belügyminiszteri rendelet ellen, mivel attól tartanak, hogy nem fogják tudni megfékezni nélküle a kezelhetetlen gyanúsítottakat, ráadásul szerintük a sokkoló használata kockázatos a szívbetegségben szenvedő alanyok esetében.

Közismert, hogy a francia rendőrök félnek a migránsnegyedekben, sőt, a belügyi államtitkár azt javasolta, oda se menjenek. 150 olyan no-go zóna van Franciaországban, ahova nem is mennek be. Christophe Castaner volt szocialista politikus, jelenlegi belügyminiszter a hét közepén az egész rendőrséget megbotránkoztató nyilatkozatot tett: azt mondta, ha csak a gyanúja is felmerül, hogy egy rendőr rasszista (például, ha egy elfogott bűnöző feljelentést tesz), már a vizsgálat előtt felfüggesztik a rendőrt.

Néhány hete rendőrökre támadtak a franciaországi NO-GO zónák drog-kereskedői. A nagyrészt migránsok lakta területeken egyre feszültebb a helyzet az átmeneti munkanélküliség miatt. Az ott lakók gyakran azzal próbálják felhívni magukra a figyelmet, hogy szemeteseket gyújtanak fel, és amikor az egyenruhások kiérnek a helyszínre, rájuk támadnak és kövekkel dobálják meg őket. Az egyik francia napilap beszámolója szerint volt olyan eset is, amikor tűzijáték-rakétával lőttek rá egy rendőrségi helikopterre.

Egy tüntetésen Párizsban két napja dobálni kezdték a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak. Az oszlatás után a bíróság közelében, a párizsi körgyűrűn voltak kisebb összecsapások. A rendőrök itt már gumilövedékkel válaszoltak az őket dobálóknak. A környező utcákban a rendbontók barikádokat emeltek, és kerékpárokat gyújtottak fel.

Franciaországban továbbra is rendkívül sok erőszakos bűncselekmény történik. Párizs XIII. kerületében öt fiatal rátámadt egy idős házaspárra, akik épp a házuk udvarára mentek be. Az asszony kezéből kirángatták a táskáját, a nyakláncát pedig egész egyszerűen letépték. Egy fiatal lány is volt az idősekkel, de hárman sem bírtak a túlerőben lévő támadókkal, akik gyorsan kereket oldottak a zsákmánnyal. A ház biztonsági kamerája mindent rögzített, így a rendőrök az elkövetők közül kettőt hamar el is kaptak.

Egyiküknek sincsenek iratai, mindketten 16 évesnek mondják magukat, egyikük állítása szerint líbiai, a másik pedig algériai származású. Iratok hiányában csontvizsgálattal fogják megállapítani a tényleges életkorukat, hogy kiderüljön, valóban kiskorúak-e az elkövetők. A többieket még keresik a hatóságok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat