Létrehozva: 2021.08.10.

Hatalmas siker a kormány otthonteremtési és felújítási programja

A Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter közleménye szerint már 184 ezer család otthonteremtését és 25 ezer család lakásfelújítását segítette a kormány.

Január 1-jén indult el Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja, amelynek egyik eleme, hogy azoknak, akik CSOK-ot vesznek igénybe új vagy használt ingatlan vásárlásához, nem kell illetéket fizetniük. Azóta számos új elemmel bővült a program.

MTI/Kovács Attila

A nemzeti kormány által bevezetett családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) már 184 ezer család otthonhoz jutását segítette, és az idén elindított otthonfelújítási támogatást is már több, mint 25 ezer család igényelte. A felújításra folyósított támogatások összege meghaladta a 20 milliárd forintot, ezen felül 24 milliárd forintos kormányzati kamattámogatású kölcsönt is már igénybe vettek a családok. A kormány célja továbbra is az, hogy fenntartsa és kibővítse az otthonteremtési támogatásokat, hogy a gyermekes családok saját tulajdonú otthonban nevelhessék gyermekeiket.

A baloldal kormányzása alatt leépítette az otthonteremtési támogatásokat, megszüntette az állami támogatású hiteleket és kockázatos devizahitelekebe kényszerítette az embereket. A nemzeti kormány nem csak visszaállította, hanem jelentősen ki is bővítette az otthonteremtési támogatásokat. A 2015-ben bevezetett Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) sikere után a járvány ellenére is folytatódott a családbarát kormányzás, amelynek egyik kiemelt eleme a minden eddiginél több lehetőséget kínáló Otthonteremtési Program. A január 1-jén elindított program részeként az új építésű ingatlanok áfája 27-ről 5%-ra csökkent, ráadásul ezt az áfát is visszaigényelhetik azok, akik CSOK-kal vásárolnak új otthont.

MTI/Bruzák Noémi

Csökkentek a közjegyzői díjak, továbbá a CSOK-kal vásárolt otthonok esetében az illeték megfizetése alól is mentesülnek a családok. Azok a többgenerációs családok is segítséget kapnak, akik közös fedél alatt, egymást támogatva, de külön lakrészben képzelik el jövőjüket. Ők a tetőtéri lakrész kiépítéséhez kapcsolódó munkálatokra az eddiginél jóval magasabb, az új lakás építése, vásárlása után járó CSOK összegének megfelelő támogatást igényelhetnek.

A kormány azokra is gondolt, akik nem szeretnének új ingatlanba költözni, hanem meglévő otthonukat újítanák fel. Ezért vezette be az otthonfelújítási támogatást, amelynek keretében az állam a felújítási költségek felét, de legfeljebb hárommillió forintot utólagosan megtérít a családok számára. Ez a támogatási forma a program kezdete óta a legnépszerűbb. Eddig 25 ezer család igényelte ezt a lehetőséget, a folyósított támogatások összege pedig már meghaladta a 20 milliárd forintot.

További segítségként mindazok, akik a felújítás elvégzéséhez nem rendelkeznek kellő mértékű önerővel, igénybe vehetik a kormány által garantált kedvezményes otthonfelújítási kölcsönt is, amelynek keretében legfeljebb 6 millió forint kölcsönt vehetnek fel, maximum 10 éves futamidővel és 3% kamattal; ezt a lehetőséget június végéig 5 ezer család vette igénybe 24 milliárd forint összegben.

(OS)

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin az iráni elnökkel tárgyalt, kitörhet az újabb háború

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A baloldali aktivista elárulta, így támogatják Magyar Pétert

POLITIK

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül