Létrehozva: 2020.06.30.

Ötvenmilliós bírságot kapott Pikó a menzabotrány miatt

Ötvenmillió forint bírságot szabott ki a VIII. kerületi önkormányzatra a Közbeszerzési Hatóság, mert többszörösen jogsértőnek találta azt a szerződést, amelyet Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) helyi polgármester „a veszélyhelyzet utolsó napjait kihasználva” közétkeztetési szolgáltatás ellátására kötött egy céggel – közölte Szilágyi Demeter, a Fidesz józsefvárosi képviselője

A képviselő azt mondta: a hatóság a döntést azzal indokolta, hogy nem érvényesültek azok a közbeszerzési alapelvek, amelyek szerint átláthatónak és többszereplősnek kell lennie az eljárásnak. Nem volt jogalapja, hogy az eljárásra csak egy ajánlattevőt hívjanak meg, és az is jogsértő, hogy az eljárás a nyilvánosság teljes kizárásával történt – ismertette. Hozzátette: a szolgáltatásban résztvevő cég ötmillió forintos bírságot kapott.

A cég az elmúlt héten megbukott egy élelmiszerbiztonsági ellenőrzésen, mert 32 kiló romlott élelmiszert találtak a konyháján – emlékeztetett Szilágyi Demeter.

A képviselő szerint a hatóság döntésével egyértelművé vált, hogy Pikó András visszaélt a veszélyhelyzet adta jogkörével.

A testület nem fogja szó nélkül hagyni, hogy ilyen mértékben károsította meg a józsefvárosiakat, a polgármesternek felelnie kell a döntéséért – hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt