Létrehozva: 2020.09.21.

Poénok és csattanók Orbán Viktor óriás-cikkéből

Sok mindenről írt a miniszterelnök a Magyar Nemzetben megjelent 2 oldalas cikkében. Például erről: „A munka elvégezve: a Jobbiktól az LMP-ig mindenki bedarálva és betöltve, mint a kolbász. Az egykor önálló identitással bíró közösségeket felváltotta a Soros-hálózatot kiszolgáló baloldali népfront.„ Kiválogattuk a legérdekesebb gondolatokat. Vigyázat, sűrű olvasmány következik!

„Ismerünk olyan magyarokat is, akik (...) rájöttek, mennyivel kellemesebb a langymeleg liberális szalonok nyájas mosolyától kísért elismerő vállveregetéseket begyűjteni Brüsszelben, mint fekete bárányként kucorogni otthon, Budapesten. Az a kis émelyítő rossz érzés ott a gyomor táján nem is tűnik olyan nagy árnak. ”  

„Szurkolunk Donald Trump győzelméért, mert jól ismerjük az amerikai demokrata kormányok morális imperializmusra épülő külpolitikáját. Ha kényszerítve is, de megkóstoltuk. Nem ízlett, nem kérünk repetát.

 

”A kereszténydemokraták (...) elvárják, hogy az iskolák erősítsék meg a gyermekek születéskor megkapott és a Teremtő által eldöntött nemi identitását, segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok, a fiúkat pedig hogy a családjuknak biztonságot és támaszt nyújtani képes férfiak lehessenek. Az iskolák védjék meg a család eszményét és értékeit, és tartsák távol a kiskorúaktól a genderideológiát és a szivárványos propagandát.„

”A libernyákok felől nézve egy csoporthoz tartozik Trump, Johnson, az Újtestamentum alapján álló keresztények, az ótestamentumi alapokon álló zsidók, mindenféle ajatollahok, rendű és rangú diktátorok, kommunisták és nácik, és mi, közép-európai kereszténydemokraták pedig végképp. Ezt szajkózza a nyugati sajtó kilencven százaléka.

Nekünk, kereszténydemokratáknak azonban megvan a saját szellemi rendszerünk, amellyel leírjuk a politika univerzumát, s amelyről kellő szerénység mellett is állítható, hogy intelligensebb, mint a ma erőfölényben lévő, nemzetközi szervezeteket uraló, bornírt liberális világábrázolás.

A kereszténydemokrácia egyetlen esélye, ha beleáll a nyílt szellemi és politikai küzdelembe. Ha felhagy a mellébeszéléssel és nem tetteti magát fajankónak, aki nem látja és nem érti, mi zajlik körülötte. Ha a sarkára áll és kimondja az egész európai politikát megváltoztatni képes négy mondatot. A mi nemzeti és keresztény alapelveink nem liberálisak. A liberalizmus előtt jöttek létre. Szemben állnak a liberalizmussal. A liberalizmus ma elpusztítja őket.„

 

”Az új évezred első évtizedének közepén a világgazdaságban megvalósuló összes beruházás 81 százaléka nyugatról, 18 százaléka pedig keletről származott. Ma, tíz-egynéhány évvel később az összes beruházás 58 százaléka származik keletről és negyven százaléka nyugatról. A technológiai fejlődés tempója alig követhető. A technológiai versenyfutást civil-gazdasági alapon elképzelő Európa már a hátát sem látja a technológiai versenyt katonai-gazdasági alapon vívó Egyesült Államoknak és Kínának.„

”Arra is született becslés, hogy 2050-re Oroszország nélkül számítva az európai népesség húsz százaléka muszlim lesz. Ma az látszik valószínűnek, hogy a nyugati nagyvárosokban 2050-re inkább muszlim többséggel kell számolnunk.

Nincs abban semmi meglepő, hogy a közép-európai országok inkább egy másik, bevándorlás- és migrációmentes jövőt választottak. Az sem meglepő, hogy a V4-ek politikájában a versenyképesség javítása áll a középpontban, akkor is, ha Brüsszel éppen az ellenkező irányba akar haladni. Abszurditásig emelt klímacélok, szociális Európa, közös adórendszer, multikulturális társadalom. Nem csoda, hogy elkövetkezett az, ami józan ésszel belátható volt. A Nyugat elvesztette vonzerejét Közép-Európa szemében, a mi életberendezkedésünk pedig nem tűnik kívánatosnak a nyugatiak számára. Úgy kell az előttünk álló években egyben tartani Európát, hogy e történelmi tendencia megváltozására nem látszik esély. Ők nem tudják ránk erőltetni az akaratukat, mi pedig nem tudjuk átállítani az ő szellemi, intellektuális és politikai váltóikat.„

”A vírus második hulláma itt van. Benne vagyunk. Megérkezett. Ahogy várható volt, és ahogy vártuk is. Mint az első, ez is külföldről jött. Külföldről hurcolták be Magyarországra. Ez világjárvány, mi pedig globalizált világban élünk, ahol nemcsak a jótéteményekből, hanem a vírushoz hasonló komoly kihívásokból is jut mindenkinek. Tavasszal Magyarország jól védekezett. A világ 25 legsikeresebb országa között voltunk. Mások nem tudták a vírust ilyen sikeren visszaszorítani, így esélyt adtak arra, hogy belobbanjon a járvány. Újra védekezni kell. Lesznek meleg pillanatok, de mindenki, akinek szüksége lesz rá, megfelelő ellátáshoz jut majd. Meg tudjuk és meg is védjük az emberek egészségét és életét. Még időben megkérdeztük a magyar embereket. A nemzeti konzultációban mindenki elmondhatta a véleményét. Közel kétmillióan ezt meg is tették, és ezzel eldöntötték, hogyan kell védekeznünk az ősz folyamán. Az akarat egybehangzó: Magyarországnak működnie kell! Nem hagyhatjuk, hogy a vírus újra megbénítsa az országot, a gazdaságot, az iskolákat, a mindennapi életet.„

”Az első csatát megnyertük. A járványgörbét tavasszal ellaposítottuk, és így fel tudtuk készíteni az országot. Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna, hiszen a magyar egészségügy felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. Most minden rendelkezésre áll a védekezéshez, a szükséges eszközöket mi gyártjuk, mindenből annyit, amennyi kell. A kórházakban járványügyi készültség van. Tudjuk, mikor, melyik kórház fogad koronavírusos betegeket, és orvosokat és ápolókat is tudunk küldeni a szükséges helyekre. A magyar emberek életére felkészült szakemberek ezrei vigyáznak. Aki megbetegszik, a kórházakban jó kezekbe kerül.

A járvány újabb hulláma mindannyiunktól nagyobb felelősséget követel. A védekezés sikere azon múlik, hogy a szabályokat mindan­nyian betartjuk-e. Különösen vigyázzunk idős szüleinkre és nagyszüleinkre. Velük kerek a család, nem lehet pótolni őket.„

 

”Reményeim szerint így, egy sikeres járvány elleni védekezéssel, felizmosított egészségüggyel, soha nem látott magasságba lendített gazdasági növekedéssel, teljes foglalkoztatással, még a korábbiakat is túlszárnyaló otthonteremtési boommal és a visszaépítés alatt álló 13. havi nyugdíjjal érkezünk meg a huszonkettes választáshoz. Úgy, hogy közben nem lesz nyugtunk a baloldaltól sem, akikre még most, a legnagyobb nehéz­ségek, egy világjárvány idején sem lehet számítani. Csak a fúrás-faragás, a nemzeti erők és összefogás gyengítése, orvlövészet az ország védekezését irányító szakemberekre és politikai vezetőkre, be- és elárulás Brüsszelben, gáncs és cselvetés. Nekünk ez a baloldal jutott. Ráadásul most a Jobbikkal besűrítve. Most együtt dunsztolódnak a befőttesüvegben. Az ember nem is tudja, sírjon vagy nevessen. S bár a látvány szórakoztató, a tét azért óriási, ahogy az lenni szokott itt, a Kárpát-medencében. A szabadságunkról lesz szó 2022-ben is.„

”Nem érdemes ámítani magunkat: a globális elit ugyanezt a stratégiát fogja alkalmazni Magyarországon a 2022-es választási küzdelemben.

Eszközük a már többszörösen bukott baloldal, amelynek vezére Gyurcsány Ferenc, ifjúsági szervezete a Momentum, dollármilliárdos szponzora pedig Soros György. A múlt erői ők, akik egyszer már tönkretették az országot.

Az ellenzéki oldalon ugyan még léteznek különböző pártlogók, néha civódás is hallatszik a soraikból, de valójában már nincsenek saját akarattal bíró pártok. A munka elvégezve: a Jobbiktól az LMP-ig mindenki bedarálva és betöltve, mint a kolbász. Az egykor önálló identitással bíró közösségeket felváltotta a Soros-hálózatot kiszolgáló baloldali népfront.

2022-ben döntő ütközetre készülnek. Mögöttük lesz a nemzetközi média, a brüsszeli bürokraták és a civilnek álcázott NGO-szervezetek. Nem lehet kétségünk, a hatalomért és a pénzért mindent meg fognak tenni. Ideje nekünk is hadrendbe állni. A kormányzás nehéz évei után vissza kell térnünk a választási csatatérre. Itt az ideje szedelőzködni, hogy a megfelelő pillanatban kilovagolhassunk. Nagy ütközet vár ránk 2022-ben. Készüljetek.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút