Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.09.

Régiós nagyhatalom leszünk autópályában

A kormány útépítési programjának 2022-es befejezésekor Magyarország lesz a legversenyképesebb ország a régióban, itt lesz a legtöbb autópálya és négysávos autóút.

A kormány 3 ezer milliárd forintos útépítési és -felújítási programjának 2022-es befejezésekor Magyarország lesz a legversenyképesebb ország a régióban, itt lesz a legtöbb autópálya és négysávos autóút, ami jelentősen bővíti az ország gazdasági lehetőségeit - emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Lázár János a hódmezővásárhelyi elkerülő-út végcsomópontjánál épült kopáncsi körhíd terheléses próbája alkalmából tartott sajtótájékoztatón az útépítési program kiemelt célterületének nevezte a dél-alföldi régiót.

A kormány célja, hogy a 2020-as évek elejére Szegedet és Debrecent négysávos út kösse össze

- mondta, és megemlítette, hogy emellett zajlik a Kecskemét-Békéscsaba autóút építése is.


A miniszter az egyik legfontosabb feladatnak a megyei jogú városok bekötését nevezte az autópálya-hálózatba. Mint mondta, ez a munka minden településnél elkezdődött. Lázár János kifejtette, a közútfejlesztési program másik célkitűzése, hogy az autópályák elérjék az országhatárt, ezek a beruházások is elindultak.

Magyarország legnagyobb - mintegy 300 milliárd forintos - közúti beruházása, a Kassa-Miskolc autópálya építésére kiírt közbeszerzési eljárás is zajlik már.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra