Létrehozva: 2020.06.23.

Rétvári Bence: A kormánypártoknak fontos az emberek véleménye

Mivel a 2020-as évet a koronavírus-járvány határozza meg, e téma köré építették fel az újabb nemzeti konzultáció kérdéseit is.

Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján elsősorban a nemzeti konzultáció harmadik pontjáról, az idősotthonok védelméről beszélt. Kiemelte: Magyarország összességében jól és eredményesen védekezett a járvány ellen, hiszen időben meghozta a korlátozó intézkedéseket. Ezzel kapcsolatban elmondta, az egymillió lakosra vetített elhunytak számában a magyarországi adat jobb, mint a török, a finn, a román vagy az osztrák.

A nemzeti konzultáció kérdései jórészt a járvánnyal kapcsolatosak (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ugyanakkor az is látható, hogy ha egy főváros, mint például Budapest, nem hoz meg időben bizonyos intézkedéseket, késlekedik, kerüli a problémás helyzeteket, akkor annak súlyos következményei vannak. Budapesten a százezer lakosra jutó fertőzések aránya két és félszerese volt az országos átlagnak – emelte ki, hozzátéve, az európai fővárosi rangsorban csupán öt főváros fertőzöttsége volt rosszabb. Ezek mögött a „szomorú adatok mögött” elsősorban a budapesti idősotthonokban történt fertőzések állnak, amelyek meg nem hozott vagy rossz döntések következményei. Ezért is fontos, hogy fokozott legyen az idősotthonokban élők védelme – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Emlékeztetett: a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon számított a legnagyobb járványgócpontnak, ahol végül a katonaság fertőtlenített, és a kormány biztosított 17 100 maszkot és 8400 pár védőkesztyűt.

Rétvári Bence kiemelte: a járvány elleni védekezésben mindenkinek együtt kell működnie, így megvédhető az idősotthonokban és szociális intézményekben lakók egészsége is. Az államtitkár szerint sok más önkormányzat meg tudta hozni a megfelelő intézkedéseket, azonban a Fővárosi Önkormányzat „inkább a Facebookon folytatott politikai küzdelmet a védekezés helyett”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat