Létrehozva: 2019.11.16.

Sok száz milliót gyüjtött már össze ez a tévéműsor

2012-ben a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió forinttal, 2013-ben pedig a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal sikerült támogatni a befolyt adományokból. A közmédia Jónak lenni jó! című műsora minden évben csodákra képes!

2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet segítette a közmédia, ekkor a felajánlások összege elérte a 167 millió forintot. 2015-ben csaknem 225 millió forint gyűlt össze a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgált javára, ennyi felajánlás még soha nem volt a műsor addigi történetében.

2016-ban több mint 261 millió forintot gyűjtöttek a Magyar Református Szeretetszolgálatnak, a 2017-es adománygyűjtés is rendkívül sikeres volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára.

A Jónak lenni jó! tavalyi karácsonyi kampányának fókuszába a diabétesz került, a szakmai szervezetek azt javasolták, hogy a befolyt összegből táborokat szervezzenek a betegségben érintett gyerekeknek.

Az összegyűlt 130 millió forintból valósultak meg a diabétesz Erzsébet-táborok 11 szervezet bevonásával.

Idén a koraszülöttek mentését támogatja a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű műsora, amelynek kedvezményezettje a 30 éve működő Peter Cerny Alapítvány – közölte Siklósi Beatrix, az M5 kulturális csatorna igazgatója az MTI-vel pénteken.

Kiemelte, hogy az adományvonal már él: a 13600-as számon a 04-es mellék megadásával vagy a 13600-as számra a 04-es kóddal küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a koraszülöttek mentését és szállítását 1989 óta végző Peter Cerny Alapítványt. Siklósi Beatrix hozzátette, hogy várják a pénzbeli felajánlásokat mindazoktól a cégektől és magánszemélyektől, akik ezt a célt szívükhöz közel állónak érzik.

A műsor újra megkeres olyan művészeket, sportolókat, akik személyes tárgyaik „áruba bocsátásával” szeretnének segíteni a beteg újszülöttek gyógyításában. Ezeket a tárgyakat folyamatosan meg lehet vásárolni. A legértékesebb felajánlások közül néhányat december 15-én árverezésre bocsájtanak. Ezen a napon egy reggeltől estig tartó műsorfolyammal zárul a közmédia jótékonysági kampánya. Hangsúlyozta, hogy eddig is több értékes felajánlás érkezett már, amelyek közül kiemelkedik a Puskás Aréna péntek esti nyitómérkőzésének, a Magyarország – Urugay találkozónak az egyik labdája az MLSZ közbenjárásának köszönhetően. Ezt a sporttörténeti tárgyat a válogatott játékosok dedikálják és december 15-én licitre bocsátják.

A csatornaigazgató kiemelte, hogy december 15-én a közmédia szinte összes televíziós és rádiós csatornája bekapcsolódik valamilyen formában a Jónak lenni jó! jótékonysági kampányba.

Somogyvári Zsolt, Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője az MTI-nek kiemelte: azért fontos az adománygyűjtési akció, mert a közhasznú szervezet az állami támogatás mellett nem nélkülözheti a jótékonyságból befolyó adományokat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy még jobban tudják a munkájukat ellátni. „Amikor a közmédia a munkánkról hírt ad, a koraszülöttmentés speciális helyzetéről tudósít, jobban megértik az emberek, hogy például a mentőautóink miért mennek lassabban az utcán akkor is, ha szirénáznak és megértik, hogy egy 400-500 grammos baba milyen speciális ellátást és odafigyelést, milyen csapatmunkát igényel” – fogalmazott.

Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a közmédia számára kiemelten fontos az értékteremtés és az értékközvetítés, „de küldetésünkben legalább ilyen hangsúlyos szerepet kap a társadalmi felelősségvállalás is. A Jónak lenni jó! elnevezésű kampány a korábbi években is bebizonyította, hogy képes széleskörű összefogást teremteni. Nem véletlen, hogy az akció korábban a Magyar Termék Nagydíjat is elnyerte. Büszkék vagyunk arra, hogy a diaszpórában élő magyarság is egyre nagyobb összegben adakozik. A gyűjtésben nemcsak a pénzbeli felajánlásokon van a hangsúly, hanem hogy éreztetni tudjuk az érintettekkel a törődést, ráirányítjuk a figyelmet az emberi segítőkészség fontosságára. Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a kisbabák biztonságos, szakszerű ellátását biztosító Peter Cerny Alapítványt minden lehetséges eszközzel támogassuk” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a következő hetekben a közmédia minden csatornáján és közösségi oldalain is népszerűsítik az akciót.

Az MTVA Sajtó Osztályának összegzése felidézi, hogy Magyarországon minden 12. kisbaba kis súllyal vagy koraszülöttként jön világra. A kisbabák egy része nem ott születik, ahol korszerű intenzív kezelést tudnak biztosítani számukra, így a szállítást biztosítani kell részükre. A 2000 gramm alatti babák esetében különösen gondos, azonnali intenzív ellátásra van szükség. Egyes intenzív centrumokban nincs lehetőség a géppel lélegeztetett 800-1000 grammos koraszülöttek speciális vizsgálatának elvégzésére, ezért a vizsgálatokra szállításnak kiemelkedő jelentősége van. A kisbabák életének első pillanataiban a legkisebb ellátási hiányosság is helyrehozhatatlan és maradandó károsodást okoz, amely kiterjedhet a látásra, hallásra, mozgásszervei fejletlenségre, a szellemi visszamaradásra. A Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért 1989 óta folyamatosan üzemelteti koraszülött mentő- és szállító rohamkocsi szolgálatát azért, hogy a koraszülöttek minél hamarabb megfelelő egészségügyi ellátásban részesülhessenek. Az Alapítvány az elmúlt 29 és fél év alatt 90 kórháznak nyújtott éjjel-nappal elérhető segítséget Közép-Magyarországon a fővárost övező 130 kilométeres sugarú körben, ahol mintegy 4,5 millió lakos él. Az elmúlt évtizedekben több mint 79 ezer koraszülött és beteg újszülött mentését és szakszerű szállítását végezték. Légzészavar miatt több mint 16 ezer esetben kellett mesterségesen, lélegeztető géppel támogatni a babák légzését, újraélesztést több mint 1400 alkalommal végeztek – tartalmazza a közlemény.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett