Létrehozva: 2020.09.09.

Soros emberének kiemelt célpontja Orbán Viktor

Gerald ­Knaus semmitől nem riad vissza: számára a magyar miniszterelnök kiemelt célpont.

Gerald Knaus megnyilvánulásaiból egyértelmű, hogy nemcsak egysze­rűen pénzügyi okokból, hanem személyes meggyőződésből is minden eszközt felhasználva küzd a magyar miniszterelnök ellen – írja a Magyar Nemzet. A 2018-as választás előtt például arról beszélt a The New York Times-nak, hogy „a legrosszabb rémálom vált valóra azzal, hogy az orbánizmus terjed”.

A 2016. októberi kvótanépszavazás kapcsán is lépten-nyomon támadta a magyar kormányfőt. Így például az The Economist nevű hetilapnak arról beszélt, hogy Orbán Viktor egyedülálló veszélyt hordoz, mivel egy szélsőjobboldali vírust jelent Európa politikai centrumára.

Szerdai cikkében a Magyar Nemzet arról is említést tesz, hogy „Knaus nyíltan bevallotta a Twitter-oldalán, hogy politikai nyomásgyakorlásra, a pénzek megvonására, valamint az Európai Unió Bíróságának megerősítésére, azaz az utóbbi ítéleteinek feltétlen kikényszerítésére van szükség Magyarországgal szemben”. A Magyar Nemzet hozzáteszi: „Knaus hálózatának felfogása szerint Magyarország térdre kényszerítésében döntő szerepet kell kapnia az Európai Bizottságnak és az EU Bíróságának, és hazánk ellen is a lengyelekkel szembeni intézményi bánásmódot kell alkalmazni.” A portál szerint ráadásul „a bizottság szerepe ezekben az ügyekben a vádlóé, a bűnös országok pénzmegvonásos büntetését pedig ­Knaus elképzelt színdarabja szerint az EU Bírósága szabhatja ki. Az elmúlt időszakban már ebbe az irányba mutatott, mikor sikerült elérni, hogy az EU részben felfüggessze, részben pedig lelassítsa a »lázadó« lengyelek és magyarok részére járó források kifizetését. Az ESI igazgatójának helyzetét egy sor ügy intézése során megkönnyíti, hogy német kormánykörökben magyar- és lengyelkérdésekben »szakértői« státust élvez.” A lap szerint „láthatóan egy tudatos és gátlástalan narratíva­építésről van szó. Knaus hazug meséje szerint Orbán »veszélyes«, hiszen eltörölné az emberi jogokat, neki és a nemzetközi közösségnek pedig meg kell állítaniuk ezt a szélsőjobboldali figurát”. A Magyarország elleni EP-jelentést megfogalmazó Judith Sargentini felkészítésében is aktív szerepet vállalt Soros embere. A Ilyenekre alapozta Sargentini a hazánkat elítélő jelentését is. Gerald Knaus két stratégiát alkalmaz egyszerre az Európa Tanács (ET) működésének befolyásolására: egyrészt szoros személyi hálót font az ET politikusai köré, amely csoport jellemzője, hogy egy-egy lobbista, NGO-hálózati ember bármikor kiköthet az ET vezetőinek munkatársaként (forgóajtó-effektus), de vissza is juthat Knaus szervezetéhez. Egy ilyen hálózatban könnyen megy az információcsere, a lobbizás, az informális nyomásgyakorlás. Ez egy klasszikus üzleti lobbiszervezet működésmódját idézi.

A másik stratégia, amelyet a ­Knaus-féle kör alkalmaz, a nyilvánosság felhasználása. Egy bejegyzésében ­például megdicséri az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlését, hogy egy adott ügyben „jó irányba halad” – de azonnal további cselekvésre szólítja fel őket.

A korábban említett Jaglandnak „javaslatot kell tennie” – írja felszólító módban a tiszteletkörök nélkülözésével az Európa Tanács főtitkárának Knaus, és valamiért megjelöli bejegyzése végén az ECFR-t, amely egy másik Soros-lobbiszervezet. Ennek fontosságára később részletesen kitérünk majd.
Dokumentumok bizonyítják a Soros ­alapítvány és a Knaus intézete közötti pénzmozgásokat. Ezek célja leplezetlenül az Európa Tanács politikai irányvonalának befolyásolása volt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói