Létrehozva: 2019.09.07.

Sürgősen deportálna 40 ezer migránst az új brit belügyminiszter

Priti Patel 72 órát adott a hivatalának, hogy találjanak egy jó megoldást arra, ami évek óta húzódik.

A Brexithez vezető döntés egyik fontos indoka az volt, hogy Nagy-Britannia nem értett egyet az unió nyitott kapukon alapuló bevándorlás-politikájával. Ehhez képest tavaly októberben azt jelentette a Migrant Watch UK, hogy az országba évente 105 ezer illegális migráns érkezik. Közülük körülbelül 35 ezret sikerül visszatoloncolniuk a határon, de a számuk még így is évi 70 ezer fővel nő. A szervezet szerint már több mint 1 millió illegális migráns lehet az országban, olyanok tehát, akik még tartózkodási engedélyt sem kértek.

Ráadásul a The Times brit napilap szerint a deportálások 42% -kal estek vissza az elmúlt négy évben azok körében, akik kértek, de nem kaptak tartózkodási engedélyt. Ezen szeretne változtatni Priti Patel, az új brit belügyminiszter (a képen alább), aki 72 órát adott hivatalának, hogy készítsen el egy tervet a deportálások „azonnali végrehajtáshoz”. Mert amíg a sajtó azzal van elfoglalva, hogy éppen hány, 15-20 vagy akár 100 migránsnak sikerül átkelnie a csatornán, az országon belül 40 ezer (!) bevándorlót már régóta jogerősen arra ítéltek, hogy hagyják el a Nagy-

Britannia területét, de ők még mindig ott laknak.

Ez a szám 2014-ben még csak 20 ezer volt, mára duplázódott meg. Kíváncsian várjuk, hogy az “új söprű jól seper” közmondás működni fog-e Nagy-Britanniában is. Ráadásul ez a seprű most egy nő kezében van.

Forrás: Breibart

 

origo.hu

Ki nem találná, hogy Németország után honnan érkezik a legtöbb használt autó Magyarországra

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

vg.hu

Itt az idei Tour de Hongrie részletes menete – országos térkép

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal

POLITIK

20 év után először jön kínai elnök hazánkba

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.