Létrehozva: 2020.08.17.

Szakértő: Európa határait le kell zárni

A következő hetekben a magyar határon számítani kell a migránsok rohamára.

Horváth József az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója hétfőn az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy a koronavírus-járvány alatt feltorlódtak a migránsok a Nyugat-Balkánon és Görögországban, és sok időt, pénzt veszítettek, ezért most újult erővel támadják a határokat. Az illegális bevándorlókat az időjárás is sürgeti, mert szeretnének még normális körülmények között eljutni céljukhoz – tette hozzá.

Forrás: YouTube/MTVA

Kiemelte: a járvány alatt bebizonyosodott, hogy Európa határait le kell zárni, és megdőlt az a toposz, hogy nem lehet megvédeni a határokat.

A tanácsadó beszélt arról is, hogy az Európai Unió csapdahelyzetbe került a Törökországgal való megállapodás során, mert megígérte, hogy vízumot ad a törököknek, viszont a felmérések azt mutatják, hogy ebben az esetben körülbelül 10 millió török indulna el Európa felé.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat