Létrehozva: 2020.03.25.

Szigorítanak a szerbek a koronavírus miatt

Aleksandar Vučić szerb elnök  bejelentette, hogy a kínai szakértőkkel való tanácskozás után váltás következik a koronavírus elleni harcban: több lesz a tesztelés, több személyt helyeznek karanténba, de nem szigorítják a kijárási tilalmat.

Több lélegeztetőgépet szereznek be. Vučić felhívta rá a figyelmet, hogy amit eddig tettek, semmivé válik, ha az emberek nem látják be, hogy segítségük nélkül nincs eredmény. A legfontosabb tehát, hogy otthon maradjanak.

A kínai szakemberekkel való találkozót követően Vučić leszögezte, változik a koronavírus elleni küzdelem megközelítése, több tesztelés lesz, az enyhébb tüneteket produkáló személyeket is elkülönítik, de nem hosszabítják meg a kijárási tilalom időtartamát.

Annak köszönhetően, hogy Kína támogatásával és egyéb felektől Szerbia lélegeztetőgépekhez jutott, 10-15 napon belül a lélegeztetőgépek számának arányát tekintve a világ első húsz országa között lesz, jelentette be ma Aleksandar Vučić.

Az államfő megismételte, hogy végtelenül hálás a kínaiaknak, amiért segítettek, tekintettel arra, hogy a lélegeztetőgép manapság aranynak számít a piacon.

A szerb elnök arról is beszélt, hogy a márciusi nyugdíjat nem két részletben utalják, hanem egyben fizetik ki, előtte pedig a 4000 dináros, bejelentett segélyt is folyósítják.

Aleksandar Vučić elmondta, megfontolták Belgrád elszigetelésének lehetőségét.

A kérdésre, hogy a kínai szakemberekkel folytatott megbeszélést követően megvitatják-e a városok és régiók elszigetelésének lehetőségét, az államfő azt válaszolta, gondolkodtak azon, hogy elszigetelik Belgrádot és külön a gócpontnak számító 10 községet, írja a Tanjug.

Mindaz, amit eddig tettünk, semmivé válik, ha az emberek nem látják be, hogy segítségük nélkül nincs eredmény. A legfontosabb tehát, hogy otthon maradjanak, hangoztatta az államfő a sajtóértekezleten.

Vučić ismételten hangsúlyozta, hogy a rendőrség szigorúan ellenőrzi az elrendelt hatósági házi karantént. Akik megszegik a kormány szükségállapotban hozott intézkedéseit, súlyos büntetésekre számíthatnak, a karantén szabályait megszegők például 3-tól 12 évig terjedő börtönbüntetést kapnak.

A szerb gazdaság a várt 4 százalékos növekedés helyett 2 százalékos csökkenésre számíthat az új típusú koronavírus-járvány gazdaságra mért csapása miatt. Az elnök arra kérte a magánvállalatok vezetőit, tartsanak ki, ne bocsássák el a dolgozókat, és az állam ezért hálás lesz, a legkitartóbb vállalatok támogatására 2,5 milliárd eurót fordít. A közszférában dolgozók béreit nem csökkentik, és a nyugdíjakat is a mostani szinten tartják, tette hozzá.

Szerbiában hiteltörlesztési moratóriumot vezetett be a helyi jegybank mindaddig, amíg a vészhelyzeti különleges jogrend érvényben van – írja az rs.n1info.com szerb lap.

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a hitelek vagy lízingszerződések esetében nem számíthatnak fel a bankok késedelmi kamatot vagy más költséget a be nem fizetett törlesztőrészletek után, és nem indíthatnak végrehajtási eljárást vagy egyéb jogi eljárást az adósokkal szemben. Azok, akik viszont szeretnék törleszteni a hitelüket, ezt megtehetik továbbra is.

Komoly büntetésekre számíthat az, aki megszegi a kijárási tilalmat – figyelmeztetett Nebojša Stefanović. A szerb belügyminiszter elmondta, az este 8-tól reggel 5-ig tartó kijárási tilalom, valamint a városokban élő 65, illetve a falvakban élő 70 év feletti személyekre vonatkozó korlátozó intézkedésekre azért van szükség, mert ezekkel csökkenthető az emberek tömörülése, egy helyen való koncentrációja, ugyanakkor a legveszélyeztetettebb korosztályt, az időseket, de mindenki mást is megvédenek a fertőzéstől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Robbanások Ukrajna-szerte, Oroszország óriási támadási hullámot indított

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

vg.hu

Kihirdették az új üzemanyagárakat: szerdától drágítanak a kereskedők, de csak óvatosan

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Megújult Magyarország legszebb román kori emléke

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A csokoládékirály elindul Zelenszkij ellen az ukrán elnökválasztáson

POLITIK

Szexrabszolgaként tartottak, kínoztak meg lányokat a Németországban letartóztatott migránsok

POLITIK

Több tízezer forint plusz pénzt ér ez a hír a nyugdíjasoknak

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye