Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.17.

Szijjártó: A lengyel PIS győzelme kulcsfontosságú számunkra

Magyarország számára kulcsfontosságú, és a lehető legjobb hír, hogy a Jog és Igazságosság párt (PiS) győzött Lengyelországban, és úgy tűnik, továbbra is kormányozhat – értékelte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vasárnapi lengyel parlamenti választás eredményét.

A tárcavezető kiemelte: az elmúlt évek európai vitái során bebizonyosodott, hogy a két ország mindig számíthatott egymásra. Sőt, a legnehezebb helyzetekben igazából csak egymásra számíthatott Lengyelország és Magyarország – tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország szempontjából ezért kulcsfontosságú volt, hogy a Jog és Igazságosság párt megnyerje ezt a választást. Mind Lengyelországgal, mind Magyarországgal szemben nagyon komoly eljárások folynak az Európai Unióban, és úgy tűnik, hogy ezen eljárások során továbbra is lesz „olyan szövetségesünk, akire mindig számíthatunk”. Éppúgy, ahogy Lengyelország mindig számíthatott Magyarországra.

A hétfő reggeli első részeredmények alapján, amely főleg a kis településeken született eredményeket összegzi, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt a szavazatok 49,3 százalékával győzött. A második a fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO) lett 22,3 százalékkal, a harmadik a posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből, köztük a Tavasz (Wiosna) nevű balliberális pártból álló baloldali szövetség 10,9 százalékkal. A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz'15 mozgalom alkotta szövetségre 9,8 százalék szavazott. Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,6 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra