Létrehozva: 2019.11.18.

Szijjártó: Magyarország és Észtország megállítani akarja a migrációt

Magyarország és Észtország közösen lép fel azért, hogy a migrációs folyamatokat a nemzetközi közösség ne ösztönözni, hanem megállítani akarja – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető észt kollégájával, Urmas Reinsaluval egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta: Magyarország szoros szövetségese Észtország, és nemcsak azért, mert mindkét ország tagja a NATO-nak és az EU-nak, valamint a közös finnugor örökség is összeköti őket, hanem mert a világ és az EU jövője szempontjából fontos dilemmákban azonos álláspontot képviselnek

Egyetértenek, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja veszélyes dokumentum, azt nem tekintik kötelezőnek országukra, mert a migráció kérdése a nemzeti szuverenitás kategóriájába esik. Ugyancsak egyetértenek a határok megvédésének jelentőségét illetően.

Szijjártó Péter közölte: a két ország között folyamatos a szakmai és politikai együttműködés abban az ügyben, hogy az ENSZ „lopakodó módon”, részleteiben próbálja átnyomni a globális migrációs csomagot, ha már nem sikerült egyben. Magyarország és Észtország más országokkal együtt közösen lép fel, korai figyelmeztető mechanizmust működtetnek, figyelik a benyújtott dokumentumokat, és ha hivatkoznak a migrációs csomagra vagy nemzetközi jogi hivatkozássá akarják tenni, megakadályozzák, hogy a csomagot kötelezővé tegyék.

Fotó: MTI

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a migrációs csomag alapvetése szerint minden ország kiinduló-, cél- vagy tranzitországa a migrációnak. De ez nem igaz, van ugyanis egy negyedik kategória is: azok az országok, amelyek egyik sem akarnak lenni. Ilyen Magyarország is, mi akarjuk eldönteni, kit engedünk be és kikkel akarunk együtt élni.

Úgy látja, ebből a szempontból fontos időszak a mostani, mert a migrációs nyomás nő a Nyugat-Balkánon, az EU és Törökország megállapodása kihívásokkal néz szembe, és télen a migrációs útvonalak áttevődnek a szárazföldre.

A külügyminiszter kitért rá: Magyarország és Észtország egyetért a családok fontossága tekintetében is, szerintük a demográfiai kihívásokat nem migrációval, hanem a családok támogatásával kell kezelni. Egyetértenek továbbá a keresztény közösségek védelmének fontosságával is – fűzte hozzá.

Urmas Reinsalu kiemelte: nincs nyitott kérdés a kétoldalú kapcsolatokban, és a két ország megközelítése hasonló a nemzetközi kérdésekben. Egyetértenek a nemzetállami szuverenitás jelentőségében a migráció kezelését illetően – mondta. Hozzátette: ebben a kérdésben a hatékony határvédelemnek nincs alternatívája.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút