POLITIK

Szijjártó Péter: Minden veszélybe került munkahelyet meg kell védeni

A külgazdasági és külügyminiszter Miskolcon beszélt a munkanélküliség elleni küzdelemről.
  • Szerző: Ripost

Szijjártó Péter kifejtette: minden veszélybe került munkahelyet meg kell védeni, és minden megszűnő helyett újat kell teremteni.

Fotó: Borsos Mátyás / MTI

A miniszter elmondta, hogy továbbra is számít a vállalati beruházásokra a munkanélküliség elleni küzdelemben. A termelés korszerűsítése és bővítése egyszerre érdeke a dolgozni akaró embereknek és a beruházóknak, akik most jelentős versenyelőnyhöz juthatnak – fogalmazott.

A miniszter közölte, hogy a miskolci Fux Zrt. 565 millió forintos beruházásához a kormány 282 millió forinttal járul hozzá. Hozzátette, hogy a fejlesztési összeg 200 munkahely fenntartását segíti, és növeli a vezetékgyártó vállalat exportteljesítményét.

A koronavírus-járvány második hullámában a magyar gazdaság korábban látott részleges leállását kell megakadályozni, és ehhez az egyik legjobb eszköz a határokon életbe léptetett korlátozó intézkedések sorozata – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter kifejtette, most az elővigyázatosságon van a hangsúly, ezért nem véletlenek és nem öncélúak az utazási korlátozások, amelyekkel azt szeretné megakadályozni a kormány, hogy a vírust Magyarországra behurcolják és az további veszélyt jelentsen a magyar emberek életére, egészségére és munkahelyeire.
Most a gazdasági védekezés időszakát éljük, és látva a magyar gazdaság és a vállalatok életerejét, ezt is meg fogjuk nyerni, csakúgy mint az egészségügyi védekezés első fázisát – fogalmazott a miniszter.
A gazdaság és a munkahelyek megvédéséhez a hazai vállalatokra is szükség van, ezért a kabinet minden korábbinál nagyobb támogatást biztosít azoknak a cégeknek, amelyek dolgozóik munkahelyeinek megvédésére érdekében beruházásokat indítottak el. Ilyen jellegű fejlesztést 806 hazai cég kötelezte el magát 377 milliárd forint értékben, közülük 673 kapott összesen 151 milliárd forint támogatást – tette hozzá.
Jelezte, a gazdaság életerejét jól mutatja, hogy a keretösszegből fennmaradt 18 milliárd forintra rövid idő alatt 98 magyar vállalat jelentett be 47 milliárd forintnyi támogatási igényt.
„Mindez azt mutatja, hogy az elmúlt tíz esztendő kőkemény munkája nem volt hiábavaló, a magyar gazdaság Európa egyik legéleterősebb gazdaságává vált” – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Pogácsától a sós rúdig! A legfinomabb sós vendégvárók az ünnepekre

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?