Létrehozva: 2020.06.24.

Támad a vírus a magyarok kedvenc külföldi nyaralóhelyein

Még tart a világjárvány: egy hét alatt kétszer is csúcsot döntött a koronavírus napi fertőzötteinek száma, a németeknél pedig 360 ezer ember került karanténba. Aggasztó hírek érkeznek a magyarok kedvenc külföldi nyári úti céljairól is.

Miközben Magyarországon a hatékony védekezésnek köszönhetően megszüntették a veszélyhelyzetet, világszerte minden jel arra mutat, hogy a koronavírus terjedését gátló intézkedéseket továbbra is érdemes komolyan venni. A magyar turisták kedvenc célországaiban, ahol az emberek fittyet hánytak a maszkviselésre, a távolságtartásra és a kézmosásra, megugrott a fertőzöttek száma.

Új gócpont Horvátországban

Egy hónapig alig volt napi 1-2 beteg Horvátországban, most viszont aggasztóan nőni kezdett a betegek száma – az utóbbi napokban már háromszor többen betegedtek meg, mint nálunk. Míg csütörtök és hétfő között Magyarországon mindössze 24 új koronavírus-beteget regisztráltak, addig Horvátországban 78 ember szervezetében mutatták ki a kórt. Ráadásul a helyzet tovább romolhat, miután a helyi sajtó szerint új járványgóc alakulhat ki Zadarban, ahol egy, a napokban tartott teniszversenyen jó néhányan megfertőződtek, miután nem tartották be a társasági távolságtartás szabályait.

Fotó: AFP

A járvány második hullámával küzd Bulgária

Hétfőn ismét kötelezővé tették a védőmaszk viselését a zárt nyilvános tereken Bulgáriában, miután felgyorsult a koronavírus-járvány terjedése: megdőlt az egy hét alatt regisztrált új fertőzöttek száma (606). A szófiai válságstáb tagja, Angel Kuncsev tiszti főorvos úgy fogalmazott: az országot minden bizonnyal elérte a járvány második hulláma, a vírus ráadásul helyi gócokban terjed.

Aggasztó helyeken át vezet az út Görögországba

Kiújul a járvány Észak-Macedóniában, ahol egy nap alatt 100-zal nőtt a fertőzöttek és 5-tel az elhunytak száma. A hétmillió lakost számláló Szerbiában 12 894 felett jár a fertőzöttek száma. Albániában szintén júniusban ugrott meg jelentősen a koronavírus-fertőzöttek száma, a legtöbb beteget június 16-án és 21-én regisztrálták.

Romániában pedig öt napja tartósan 300 feletti a napi új megbetegedettek száma. A járvány megint emelkedő szakaszban van: múlt vasárnap kétszer annyian fertőződtek meg, mint a kór romániai megjelenése és a rendkívüli állapot bevezetése között eltelt mintegy 20 napban.

Fotó: AFP

Olaszország: 20 felett a naponta elhunyt fertőzöttek száma

A koronavírus európai gócpontjaként ismert Olaszországban fokozatosan csökken a megbetegedettek száma, de még így is napi 200 feletti az új megbetegedettek és 20-nál több az elhunytak száma.

Szájmaszk nélkül ne induljon Spanyolországba!

Bár Spanyolország megnyitotta határait, több védelmi intézkedéshez is ragaszkodnak. Így 100 eurós (34 ezer forint) büntetésre számíthatnak, akik a boltokban, a repülőkön, illetve a tömegközlekedési eszközökön nem viselnek szájmaszkot. Sok helyen, így például a kávéházakban is látogatószám-korlátozást vezettek be, s a focimérkőzéseket is zárt kapuk mögött tartják.

Egyre durvább a helyzet Törökországban

Visszaütött a lazaság Törökországban: az intézkedések enyhítésekor mért napi 900 megbetegedés napok óta 1200 felett jár. Nőtt az intenzíven fekvő, illetve lélegeztetőgépre került koronavírus-betegek, illetve elhunytak száma is.

Fotó: AFP

360 ezer ember került karanténba Németországban

Nem maradt következmények nélkül az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Gütersloh járás húsüzemében történt tömeges koronavírus-megbetegedés. A hónap végéig visszaállították a járványügyi korlátozásokat a 360 ezer fős járásban. Így újra zárva tart a legtöbb üzlet, de a vendéglátóhelyek, a mozik és az edzőtermek sem látogathatóak és mindenki csak a vele egy háztartásban élővel tartózkodhat az utcán. A húsüzem 6400 dolgozója a családjával együtt karanténba került. Az alkalmazottak között eddig 1550 fertőzöttet találtak.

Németország más pontjain is fertőzésgócok alakultak ki, több lakóépületet karantén alá helyeztek. Aggasztó, hogy az R szám, mely azt mutatja meg, hogy egy fertőzött hány embernek adhatja át a vírust, az utóbbi hetekben megduplázódott és elérte a 2,76-ot.

Rajtunk múlik, megelőzzük-e a második hullámot

„A lakosságnak döntő szerepe lesz a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésében Magyarországon” – mondta Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója. A járvány második hulláma „talán nem lesz elkerülhető”, ezért nagyon fontos, hogy a lakosság továbbra is védekezzen, és az emberek tartsanak egymástól távolságot.

 

Észak- és Dél-Amerikában találták a legtöbb a fertőzöttet

Vasárnap minden korábbinál többen fertőződtek meg a koronavírussal, 24 óra alatt 183 020-szal nőtt a Covid-19 betegek száma. Egyetlen nap alatt 116 ezer új fertőzöttet azonosítottak Észak- és Dél-Amerikában. A legtöbb koronavírus-fertőzöttet az Egyesült Államokban találták, a második Brazília.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút