Létrehozva: 2021.04.01.

Téged lebeszélnek az oltásról, magukat beoltatják

A baloldalt felelősség terheli minden olyan ember haláláért, akit ők beszéltek le az oltásról, vagy elbizonytalanítottak – írta ki közösségi oldalára Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki Arató Gergely (DK) sajtótájékoztatójára reagált.

A kormánypárti politikus szerint a baloldaliak hónapok óta azon ügyködnek, hogy elbizonytalanítsák az embereket az oltásokkal kapcsolatban.

„Petíciót indítottak a vakcinák ellen, és kamu hírekkel támadtak szinte mindent a járvány elleni védekezés közben. Oltásellenes kampányukat a regisztráció szétverésével kezdték, majd meghazudtolták az engedélyezésben részt vevő szakembereket, támadták a beszerzést, a Gyurcsány-párti polgármesterek pedig odáig süllyedtek, hogy elzárták a helyi emberektől az oltóanyagot” – sorolta, a baloldal hogyan akadályozta a vakcinációt.

A baloldalt felelősség terheli minden olyan ember haláláért, akit ők beszéltek le az oltásról, vagy elbizonytalanítottak

- összegezett a politikus, aki külön kiemelte posztjában, hogy az európai országok közül Magyarországon lett eddig beoltva a legtöbb ember. „A kormány már az első pillanatban bátor és jó döntést hozott, amikor nem várt az ügyetlenkedő brüsszeli beszerzésre” – indokolt Kocsis Máté.

Rövid válasz Arató Gergelynek, a DK-nak és az összes oltásellenesnek A baloldaliak hónapok óta azon ügyködnek, hogy... Közzétette: Kocsis Máté2021. március 31., szerda

Mint ismert, a DK hónapok óta támadja a kínai és az orosz vakcinát, amiért azokat a magyar kormány az Európai Unió engedélyeztetési folyamatát megelőzve, a saját egészségügyi hatáskörében eljárva bevizsgálta, engedélyezte és alkalmazza. Gyurcsány Ferencék előbb a Szputnyik V-vel kapcsolatban indítottak online konzultációt, majd a Sinopharm ellen kezdtek aláírásgyűjtésbe. A kínai oltóanyag kapcsán egészen odáig mentek el, hogy konkrétan annak a betiltását követelték.

A baloldal stratégiája az, hogy minél több embert elbizonytalanítsanak, ezáltal a magyar társadalom minél kisebb része oltsa be magát, mert azt akják, hogy az elhúzódó járvány okozta politikai és gazdasági hatások a kormányon csapódnának le. Egyértelmű, hogy már a jövő évi választásokra készülnek, és hatalom megszerzése érdekében már minden jóérzés kiveszett belőlük, az emberek gyászával is kampányolnának.

Erre lehet következtetni Nagy Attila Tibor a baloldali elemző szavaiból is, aki egy televíziós műsorban arról beszélt, hogy a baloldalnak célzott kampányt kellene folytatnia a járványban meghaltak hozzátartozóihoz, majd hogy egyértelműsítse, még ki is számolta, hogy ez hány embert jelent.

Amióta a vakcinák elkezdtek érkezni Magyarországra, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai a baloldali tanácsadó, Krekó Péter gondolatának megfelelően tudatosan bizonytalanságot próbáltak kelteni.

Tavaly novemberben a DK online konzultációt indított az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm-oltóanyag ellen. A baloldali párt honlapján közzétettek egy kétkérdéses kérdőívet, amiben azt tudakolták az emberektől, hogy melyik vakcinát választanák, amennyiben úgy döntenek, hogy beoltatják magukat a vírus ellen.

A kampány jegyében Barkóczi Balázs pártszóvivő tavaly novemberi online sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy „a kormány ne végezzen emberkísérleteket a magyarokon a koronavírus elleni orosz vakcinával”. Azt is hozzátette, hogy „más országoknak esze ágában sincs saját polgárain kísérletezni az orosz készítménnyel”.

Nemcsak a DK, hanem a sokak által a párt ifjúsági szervezetének tartott Momentum is az orosz vakcinát támadta. Fekete-Győr András pártelnök egy korábbi videóüzenetében arra célozgatott, hogy a Keletről érkező oltóanyag megbízhatatlan. Emiatt arra kérte a kormány tagjait, hogy mindenki előtt oltassák be magukat a szerrel.

A DK január közepén petíciót indított annak érdekében, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség.

„A magyar kormány láthatóan eldöntötte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által ellenőrizetlen, engedély nélküli, bizonytalan hatékonyságú, kivizsgálatlan, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával akar tömegesen oltani Magyarországon. Ez nyilvánvalóan veszélyes és felelőtlen, ezzel a kormány nem csak emberéleteket sodorhat veszélybe, hanem még jobban alááshatja az oltásokba, vakcinákba vetett bizalmat” – olvasható a felhívásban

Majd pár nappal később ennél is tovább menve, témába vágó Facebook-posztjukban egyenesen a Sinopharm betiltását követelték. „Vérlázító, hogy miután a kínai vakcinát sem a magyar hatóságok, sem az Európai Unió nem engedélyezte, Orbánék azt egy rendelettel akarják ráerőltetni a magyarokra! A kínai vakcinát be kell tiltani. Írd alá a petíciónkat” – tiltakoztak az életmentő oltóanyag ellen.

Arató Gergely, a baloldali párt frakcióvezető-helyettese januári sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt, hogy „fejezze be az oltási hajlandóságra rendkívül káros kínaivakcina-kampányt! A kutatások szerint a magyarok 1 százaléka választaná a kínai vakcinát”.

A baloldali párt kerületvezetői február 14-én azért tartottak sajtótájékoztatót, hogy bejelentsék, nem kérnek a keleti oltóanyagokból.

Gyurcsány Ferenc pártelnök is beszállt az oltásellenes kampányba,és még másfél hónappal ezelőtt is azon az állásponton volt, hogy az orosz és a kínai vakcina káros lehet.

„Nem az ellenzék csinál ebből egyébként politikát, Kína és Oroszország ezt használja politikára. (...) Én meg nem szeretném, hogy ha a magyar emberek ebben kísérleti nyúlként ott lennének. (...)” – árulta el február közepén, hogyan viszonyul a keleti oltóanyagokhoz

A Demokratikus Koalíció azzal is támadta a keleti oltóanyagokat, különösen a Sinopharmot, hogy az csökkenti az oltási kedvet. A baloldali párt februári 22-ei posztjában egyenesen azt írta, hogy „nem szabad az EU által nem engedélyezett kínai vakcinával oltani, mert az láthatóan csökkenti az oltási kedvet”.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt