Létrehozva: 2019.12.11.

Tiszteletvacsorát adott Áder János a bangladesi sziámi ikerpárt szétválasztó orvoscsapatnak

„Ismét kalapot emelhetünk a magyar orvosok előtt”- mondta a köztársasági elnök a Sándor palotában adott vacsorán.

Mint arról a Ripost is beszámolt, idén augusztus elején a dakkai központi katonai kórházbana dr. Csókay András vezette 35 fős magyar orvos-egészségügyi csapat 30 órás beavatkozásban választotta szét a fejüknél összenőtt bangladesi ikerpárt, Rabiát és Rukiát.

A nemzetközi sajtóban „Operation Freedom”-ként elnevezett, teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű szétválasztás több fázisban történt: elsőként 2018-ban dr. Hudák István szétválasztotta a lányok közös agyi főverőerét, majd idén tavasszal dr. Pataki Gergely speciális szövettágító implantátumokat épített be nekik, hogy a szétválasztás után a saját szöveteikkel vonhassák be a koponyájukat, majd ezek után Csókay András fizikailag is szétválasztotta őket.

Fotó: Facebook

Decemberben aztán Rabián és Rukián is rekonstrukciós műtétet végzett a Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapata, a két kislány állapota azóta is stabil.

Ismét kalapot emelhetünk a magyar orvosok felkészültsége, élenjáró szakértelme és újszerű megoldásokra képes hozzáértése előtt” – mondta a köztársasági elnök szerdán Budapesten, a Sándor-palotában, ahol tiszteletvacsorán látta vendégül a fejénél összenőtt bangladesi sziámi ikerpár szétválasztásában dolgozó orvosi csapat vezetőit, tagjait és segítőit.

Áder János köszöntőjében kijelentette: a műtét elmélete és gyakorlata, a megalapozó kezelések és beavatkozások sora mind azt mutatta meg, hogy példátlanul nehéz feladatra vállalkoztak a szakemberek.

Budapest, 2019. december 11.
A csoportképen többek között Áder János köztársasági elnök (k) és felesége, Herczegh Anita, valamint Csókay András (elöl, b1) és Hudák István idegsebészek (elöl, b2), illetve Pataki Gergely plasztikai sebész (elöl, j2) a Sándor-palotában 2019. december 11-én. A köztársasági elnök tiszteletvacsorán látta vendégül a bangladesi sziámi ikerpár szétválasztásán dolgozó orvosi csapat vezetõit, tagjait és segítõiket.
MTI/Bruzák Noémi

„Bátorságukat tudásukra, korábbi teljesítményükre és arra a bizonyosságra alapozhatták, hogy nincsenek egyedül, lesznek társaik a munkában, mert vannak tehetséges magyar egészségügyi szakemberek, akik bárhol a világban megállják a helyüket” – mondta a köztársasági elnök.

Idézte Korányi Sándort, a magyar orvoslás történetének egyik iskolateremtő egyéniségét, aki száz éve egy ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy az orvostudományban egyetlen igazság van, a tudásnak és az emberszeretetnek az igazsága.

„Tudás és szeretet, szellem és lélek. Együtt ad értelmet a mindennapok küzdelmeinek” – hangoztatta Áder János.

Azt mondta, hogy feleségével, Herczegh Anitával együtt azért hívta meg a szakembereket a Sándor-palotába, hogy kifejezze tiszteletét a munkájuk iránt, nagyrabecsülését a teljesítményükért.

„Magyarország minden polgára büszke lehet önökre, tudásukra és emberségükre” – fogalmazott.

Áder János szólt a magyar orvosok és kutatók itthon és külföldön elért világraszóló eredményeiről is.

Az államfő felhívta a figyelmet arra az új kockázatbecslő eljárásra, amellyel a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika orvosai nagy pontossággal előre tudják jelezni a szívinfarktust.

Roska Botondnak, a Magyar Szent István-rend idei kitüntetettjének köszönhetően hamarosan látássérült emberek sokasága kaphatja vissza szemének fényérzékenységét, így a szeme világát” – mondta a köztársasági elnök.

Áder János jelezte azt is, hogy Kelet-Közép-Európában elsőként Magyarországon, Budapesten nyílt olyan egyedülálló egészségügyi oktató- és kutatóintézet, ahol vágás nélküli műtéti technikákat tanítanak és alkalmaznak. Megtörtént az első magyarországi tüdőátültetés is, valamint behelyezték az első szívizom-erősítő pacemakert – sorolta az államfő.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt