Létrehozva: 2021.12.01.

Több száz milliós haszonra tehetett szert a fővárosi ingatlanmutyi egyik vevője

Az úgynevezett jutalékos rendszerben működtetett fővárosi ingatlanmutyi egyik szereplője rögtön dupla áron próbált túladni egy 256 millió forintért megvásárolt telken. Anonymus legújabb felvételén az álarcos alak 13 olyan ingatlant nevezett meg, amelyeken fű alatt adhatott tovább a főváros. Az Istenhegyi úti 844 négyzetméteres telek is korrupciós módon cserélhetett gazdát – tudta meg a Mediaworks Hírcentrum.

Az úgynevezett jutalékos rendszerben működő fővárosi ingatlanmutyi eladói és vásárlói oldalának is busás hasznot hozhatnak a korrupciós tranzakciók. Az Anonymus által közzétett hangfelvételekből már korábban kiderült, hogy a mások mellett Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes közreműködésével üzemelő rendszerben a vételár 10 százalékát kitevő jutalékért vagyis csúszópénzért személyre szabott pályázatokat írnak ki több százmilliós, illetve több milliárdos ingatlankora. A kért összeget kéz alatt leszurkoló pályázó így teljesen biztosra veheti, hogy ő nyeri el az ingatlan vételi jogát.

Most az derült ki, hogy a korrupciós módon megszerzett ingatlanokat akár többszörös áron értékesíthetik tovább.

Kedden reggel Anonymus újabb felvételt hozott nyilvánosságra, amelyben 13 olyan ingatlant nevezett meg, amelyet a főváros feltételezhetően áruba bocsátott.

Ezek egyike a XII. kerület, Istenhegyi út 62., amely egy 844 négyzetméter területű „kivett beépítetlen terület”.

A főváros honlapja szerint a Nagy-Verecke Property Kft. vette meg az ingatlant bruttó 256,5 és millió forintért. Nem sokkal azután, hogy 2020. október 16-án a cég neve került a tulajdoni lapra, több mint a vételár duplájáért kezdték el árulni az ingatlant. A Magyar Kérfarkú Kutyapárt szúrta ki, hogy idén januárban a telket 1,5 millió euróért akarták továbbértékesíteni, ami akkori árfolyamon mintegy 540 millió forintot tett ki. Hogy végül elkelt-e az ingatlan, illetve, hogy mennyit fizettek érte, azt nem tudni, ugyanis Magyarországon a magánszereplők közti ingatlaneladások szerződései nem nyilvánosak. A Nagy-Verecke Property Kft.-ről azt tudni, hogy 2019 februárjában alapították, s fő tevékenysége a saját tulajdonú ingatlan adásvétele. A cég székhelye jelenleg a II. kerületi Gárdonyi Géza út egyik házának pincéjébe van bejegyezve. A cég nettó árbevétele 2019-ben és 2020-ban is nulla forint volt, vagyis addig nem végzett érdemi tevékenységet. A Kft. jegyzett tőkéje a kezdeti 3 millió forintról 2020. 12. 18-án közel 90-szeresére, 259,5 millió forintra ugrott. Az elképesztő tőkeemelés mértéke megegyezett a fővárosi önkormányzat által eladott ingatlan vételárával. A cég tulajdonosa a Redimmocorp Ingatlanfejlesztő Zrt., amelynek vezérigazgatója egyben a Nagy-Verecke Kft. ügyvezetője is. A Redimmocorp egyébként Pálos Titusz Zoltán ingatlanmogul érdekeltségébe tartozik. A Városháza kulcsát elvették Karácsonytól Újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra az Anonymus-maszkos alak a Városháza-ügyben, és közzétette a főváros által feltételezhetően áruba bocsátott ingatlanok listáját.
Az Anonymus-maszkos alak által tegnap reggel lejátszott hangfelvételen Gansperger Gyula és egy ismeretlen befektető hangja hallható. A baloldali üzletember – akit Bajnai Gordon korábbi baloldali miniszterelnök régi harcostárának tekint – egy konkrét példán keresztül további információkat árult el arról, miként működik az úgynevezett jutalékos rendszer, amelynek kulcsfigurája a Városháza fantomja, Berki Zsolt. Gansperger részletesen elmondja tárgyalópartnerének, hogy miként szerezhet meg egy fővárosi ingatlant jutalékért cserébe Berki közvetítésével. „Ezt kiírják, mondjuk kétmil­liárd forintra, és ha kétmilliárd forinton meg tudjuk vásárolni, akkor mi fog történni!? Nézzük végig a lépéseket. Egyes lépés, én vagy mi szerződünk veled, te szerződsz a Berki Zsolttal, a Berki Zsolt ad egy garanciát, vagy nem tudom, valamit, azért, hogy ő ezt végigcsinálja, és utána valahogy a mesterek megkapják az ellenértéket, de nem tőlem” – hangzik a kérdés, mire Gansperger Gyula megerősíti, miről van szó. „Azt tudom neked mondani, hogy amikor én pályáztam – ugye én személyesen csináltam a pályázatot, hogy hiba ne legyen benne –, a Zsolt mindenben abszolút segítségemre volt, átnézte, amit csináltunk, ellenőrizte, egyeztette, várták a másik oldalon a cuccost, a portán, amikor bevittem. A Zsolt már ott volt bent, végigvitte, tájékoztatott arról, hogy beadott-e valaki más pályázatot, milyen számot írt bele. A Zsolt nekem azt mondta, hogy van egy olyan feltétel a pályázatban, hogy egy olyan… Én csak azt mondom, amit tőle hallottam. (…) pontosan mik a tippek. Hogy van benne egy olyan elvárás, hogy le kell rajzolni egy olyan struktúrát, aminek nagyon szigorú definíciója van, amit csak az tud megcsinálni a Zsolt szerint, akinek ők segítenek benne.” A korábban már nyilvánosságra került hanganyagokból kiderült, hogy a fővárosi korrupciós modellben a „jutalék” mértéke tíz százalék körül mozog. Gansperger érzékeltette, hogy ez az összeg még változhat, majd felhívta a figyelmet arra, hogy úgy látja, „amire ők nagyon ki vannak éhezve, ez a Városháza”. Ismeretes, Berki Zsolt az a személy, aki szerződést köthetett egy ingatlanos céggel a Városháza tervezett eladására, majd jelen volt azon a tárgyaláson is, amelyen Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője az épület eladásáról egyeztetett. Egy korábbi felvétel szerint Barts „a Zsolt tenyeréből eszik”, és Berki úgy mozog a fővárosi vagyonkezelőnél, mintha ő lenne a vezérigazgató, hiszen valakitől felhatalmazást, mandátumot kapott. Gansperger a későbbiekben arról beszél, hogy a fővárosnál a jutalékos rendszerben részt vevők szándéka elsősorban a Városháza eladására irányul. Az üzletembernek elmagyarázza, hogy Berki megkerülhetetlen kulcsfigura, és az összeg azért is változhat, mert „mindenki pénzt akar”. A fővárosi Fidesz Facebook-bejegyzésében mutat rá: „Bár Karácsony Gergely állítja, hogy a fővárosi vagyonkezelő pályázatai nyíltak és transzparensek, az új felvétel miatt kétségek merültek fel bennünk” – írták, hozzátéve: Karácsony Gergely pedig csak magának árt, ha nem akarja megtudni az igazságot, és az egészet megpróbálja a szőnyeg alá söpörni.
Tucatnyi ingatlan a rejtélyes Berki kezében
Az álarcos alak egy tucat olyan ingatlant sorolt fel, amellyel manapság a főváros házal, a listán az alábbiakat találjuk: II. kerület, Kavics utca 9., II. kerület, Völgy utca 21., III. kerület Mocsáros dűlő, IV. kerület, Lőrinc utca 40–42., IV. kerület, Árpád út 114–120., V. kerület, Királyi Pál utca 5–7., V. kerület, Városháza utca 9–11., XII. kerület, Szilassy út 3., XII. kerület, Istenhegyi út 62., XIII. kerület, Fáy utca 69., XIV. kerület, Tétényi út 63., XIV. kerület, Öv utca 10/A, XV. kerület, Kavicsos köz 2–4. Ezen ingatlanok közül több is megtalálható a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. honlapján az eladó ingatlanok listáján – ezek azok, amelyeket a főváros vezetése értékesíteni szeretne a BFVK-n keresztül, tehát hivatalos eljárással.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat