Létrehozva: 2021.03.01.

Továbbra is súlyos gond a migráció Olaszországban

Matteo Salvini aggódik a bevándorlás kezelésének módja miatt, a jobboldali, Girgia Meloni vezette Olasz Testvérek párt pedig tiltakozást szervezett a migráció ellen Dél-Olaszországban.

Matteo Salvinit, a Liga vezetőjét aggasztja a kormányfő, Mario Draghi új migrációs stratégiája, ami alapján minden migrációval kapcsolatos döntés a belügyminiszter és a miniszterelnök kezében összpontosulna, a migráció kezelése pedig a titkosszolgálatért és nemzetbiztonságért felelős aljegyző feladata lesz a későbbiekben. Ezzel a lépéssel kívánja az új olasz miniszterelnök a migráció okozta feszültségeket elvezetni a többpárti koalíciós kormányon belül. A tervezett migrációs stratégia kidolgozása az aljegyző és a biztonsági szervek feladata lenne. Így a továbbiakban a pártoknak nem lenne akkora beleszólása a migrációs krízis kezelésébe. Az illegális bevándorlási stratégia kidolgozását viszont még el sem kezdték, mivel nem egyeztek meg a pártok az aljegyzők személyéről. Mindeközben, még mindig hatalmas az Olaszországra nehezedő migrációs nyomás, csak ebben az évben 4536 fő ért partot Olaszország partjainál. Erre kívánta felhívni a figyelmet a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek tiltakozása Porto Embedocle kikötőjében, ahova volt olyan nap, hogy 100-120 migráns is érkezett. Ráadásul őket azonnal karanténba kellett helyezni, mert sok volt köztük a koronavírus gyanús beteg, ami hatalmas anyagi terhet rótt a város önkormányzatára. Az olasz alsóház többsége tavaly decemberben igent mondott Matteo Salvini volt belügyminiszter nyáron bevezetett migrációs intézkedéscsomagjának módosítására. A Matteo Salvini vezette ellenzéki Liga párt képviselői a szavazás elején nagy méretű transzparenst tartottak a magasba az ülésteremben „Stop az illegális bevándorlási törvényre” felirattal. Szégyen, szégyen! – skandálták a jobbközép frakciók tagjai. A képviselőház 279 igen és 232 nem szavazattal elfogadta a volt belügyminiszter Matteo Salvini nevével fémjelzett migrációs-biztonsági törvénycsomag módosítását. Az intézkedéseket a Liga és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) akkori közös kormánya 2019 augusztusában vezette be. A módosítások a 2019 szeptemberében történt kormányváltással indultak, amikor az M5S a baloldali Demokrata Párttal (PD) folytatta a kormányzást. Matteo Mauri helyettes belügyminiszter decemberben a Salvini-féle törvények átírását az emberséghez és a nemzetközi joghoz való visszatérésnek nevezte. A módosítások értelmében a kormány véget vet a „bezárt kikötők” korábbi politikájának: többek között erősítik a befogadási rendszert, majdnem automatikus menedékben részesítik a tengeren érkezőket, akik a nemzeti egészségügyi és társadalombiztosítási hálózatba is bekerülnek, felgyorsítják az állampolgársági eljárást, eltörlik a migránsokkal érkező civil hajókra kivetett szankciókat. A Liga, az Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország úgy látja, a kormány megnyitja a kikötőket az illegális bevándorlók előtt, cinkosává válik az embercsempészeknek, és biztonsági veszélynek teszi ki Olaszországot és Európát is.
Folyamatosan nő a jobbközép pártok támogatottsága Olaszországban. Matteo Salvini, Giorgia Meloni és Silvio Berlusconi pártjainak össztámogatottsága már elérte a 48 százalékot.
A közvélemény-kutatások alapján Giorgia Meloni pártja, az Olasz Testvérek (Fratelli d'Italia) jelentős növekedést könyvelhet el. Az olasz testvérek vezetőjének döntése, amely szerint nem támogatja a koalíciós kormányt, úgy tűnik meghozza gyümölcsét a támogatottság szempontjából. A felmérés egyébként is az olaszok széles körű elégedetlenségét tárja fel az új kormány összetételével kapcsolatban. Az Olasz Testvérek támogatottsága Mario Draghi kormányának megalakulása óta 1,3 százalékponttal növekedett, és elérte a 17,5 százalékot. Nagyon erőteljes növekedés, amelynek eredményeként Giorgia Meloni pártja felveheti a versenyt a Demokrata Párttal. A demokraták támogatottsága 0,4 százalékot csökkent,18,3 százalékon áll, csak 0,8 százalékkal különbözik az Olasz Testvérektől, amelynek célja most a Liga mögött a második nemzeti párttá válni, megerősítve a jobbközép koalíciós pozícióját. A Liga támogatottsága szintén gyarapodott az elmúlt időszakban, a 0,5 százalékpontos növekedéssel szilárdan megőrzi az első nemzeti párt címét az olaszok támogatottságának 23,1 százalékával, míg egy másik felmérés 24 százalékot mutat Salviniéknek. Silvio Berlusconi pártja, a Forza Italia támogatottsága is folyamatosan emelkedik és egy nagyobb teret nyer magának. A legutóbbi felmérés szerint elérte a szavazatok 8,1 százalékát a 0,6 százalékpontos növekedésnek köszönhetően.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Az ukránok megölték az oroszok „légvédelmi mesterlövészét”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt