Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.20.

Tragédián gazdagodna Baranyi Krisztina kerülete

Törvényjavaslatot kénytelenek benyújtani a kormánypártok, hogy megakadályozzák a ferencvárosi önkormányzat visszataszító próbálkozását. 100 milliót próbálnak keresni a református kollégium tragédiáján.

A kormánypártok azt javasolják, hogy mentesüljön a közterület-használati díj megfizetése alól a közérdekű, központi költségvetésből megvalósuló építési beruházások egy szűk köre.

A törvényjavaslat benyújtását az indokolja, hogy a Baranyi Krisztina vezette ferencvárosi önkormányzat több mint 100 millió forintot szedne be a tavaly januárban leégett Ráday utcai református kollégium újjáépítése után. Az építkezés a tragédia miatt szükséges, ezért nyilvánvalóan nem egy tervezett önkormányzati bevételről van szó.

(Fotó: MTI-Mihádák Zoltán)

Mint emlékezetes, a tűzben egy ember meghalt, a kár óriási volt. Az újjáépítés kisebb-nagyobb adományokból, állami támogatásból végre elkezdődhetett.

A javasolt díjmentességre még a közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházások esetében is csak a lehető legszűkebb, az építési munkálatok elvégzéséhez nélkülözhetetlen mértékben, időtartamban és területre korlátozottan kerülhet sor.

A ferencvárosi önkormányzat nyerészkedési próbálkozása legalábbis méltánytalan, hiszen egy szörnyű tragédiából szeretnének tetemes bevételre szert tenni. Nem tudni, hová ásta el az együttérzését Baranyi Krisztina polgármester, de az biztos, hogy jó mélyre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra