Létrehozva: 2020.09.17.

Trócsányi László: Nincs erős Európa virágzó államok nélkül

Az Európai Unió komoly reformját és az európai kontinens jövőjét illető mélyreható vitát szorgalmaz Trócsányi László.

A Fidesz európai parlamenti képviselője az Euronews hírportálon szerdán megjelent véleménycikke nagy visszhangot váltott ki. Trócsányi László írásában sürgeti az európai politikai gondolkodás menetének megfordítását, s a nemzetek érdekeit szolgáló unió megteremtését.

Az EU soros német elnöksége által meghirdetett, Európa jövőjéről indítandó konferencia gondolatához kapcsolódó cikkében Trócsányi László megállapítja, hogy „a koronavírus járvány a második világháború óta nem látott mértékű csapást mért az európai nemzetekre”, s az EU nem boldogult a válság kezelésével, „olyan európai intézményekről adva képet, amelyeknek gondot okoz valós, mindennapi problémák kezelése”.

Ez a világjárvány rávilágított arra a tényre, hogy ma az EU nem úgy működik, ahogy azt a tagállamok eredetileg elgondolták – állítja a volt igazságügyi miniszter. Trócsányi szerint Európa elvesztette az elmúlt évtizedet, s a jelenlegi válság az utolsó csupán egy olyan válságsorozatban, amely nyomot hagyott az Unión, kezdve a 2008-as pénzügyi és gazdasági világválságtól, a migrációs válságon és a terrorizmus problémáján át, egészen az Egyesült Királyság unióból való kilépéséig, és szerinte egyikre sem találtak megfelelő megoldást.

Az európai intézmények és a tagállamok közötti konfrontációk elkerülhetetlenek voltak tehát – írja, s hozzáteszi: „a német szövetségi alkotmánybíróság nemrég hozott, vitatott döntése pontosan rávilágít az uniós intézmények és az EU tagállamai közötti jelenlegi egyensúlyhiányra, valamint a tagállamok hatáskörének rejtett eróziójára”.

Fotó: Fidesz-eu.hu

A Fidesz EP-képviselője ebben a helyzetben egyebek közt a nemzeti gazdaságok újraindítását, az európai vállalatok versenyképességének megerősítését, az európai gazdasági szuverenitás megalapozását és a polgárok biztonságának garantálását tartja az Európa előtt álló legfőbb feladatoknak. „Ezek mellett találni kell egy életképes megoldást a demográfiai problémára, amit az öregedő európai társadalmak okoznak, de a tömeges migráció elutasításával, ami komoly kockázatot hordozna az európai kultúra értékeinek lerombolásában” – írja.

Ehhez azonban új lendületre van szükség, s fordítani kell az európai politikai gondolkodás menetén. „Itt az ideje, hogy végleg szakítsunk azon gondolattal, amely az elmúlt évtized válságaihoz vezetett (...) Nem az európai nemzeteknek kell szolgálniuk Európát; éppen ellenkezőleg, az Európai Uniónak kell léteznie az európai nemzetek érdekeinek szolgálatában” – hangsúlyozza.

„Az unió az olaszok boldogságából, a németek fegyelméből, a lengyelek hősiességéből és csatáiból, valamint a magyarok ötletességéből fakad. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Európa az európai népek történelmében és szellemiségében található – Európa városaiban, falvaiban és vidékein” – fejti ki.

Közölte, ha Európa elutasítja nemzeteit, azzal elveszíti a lelkét. „Ezért nem engedhetjük meg a brüsszeli elitnek, hogy eltérítsék eredeti céljától az Európa jövőjéről szóló konferenciát. Egyszerűen nem képzelhetjük el a virágzó Európát anélkül, hogy bevonnánk az európai népek szuverenitását képviselő nemzeti parlamenteket” – írja az Euronewson angol nyelven megjelent cikkében Trócsányi László.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút