KÜLFÖLD

Tudhat valamit a CanSino, ahonnan származik, ott már nincs beteg

Kína gőzerővel próbálja leküzdeni a koronavírust, a CanSinót ráadásul a vírus kitörésének városában, Vuhanban fejlesztették ki.
  • Szerző: Ripost

Kína gőzerővel próbálja leküzdeni a koronavírust, és világrekorder babérokra tör, egy év alatt ugyanis már a harmadik kifejlesztett kínai vakcinát dobja piacra. Korábban írtunk róla, hogy az európai országok közül Magyarország az első, ahol zöld utat kapott a CanSinoBIO Inc. által kifejlesztett oltóanyag, ráadásul egyenesen Vuhanból startol az új kínai vakcina, a CanSino. A Sinovacot és a Sinopharmot ugyanis Pekingben fejlesztették ki.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

 

Sárkány ellen sárkányfű

Kína látványosan küzdötte le a koronavírust, az ismert adatok szerint ugyanis idén februárban 14 beteget regisztráltak, azóta pedig valósággal visszatért az élet az ázsiai országba. A pandémia kitörése óta sárkány ellen valódi sárkányfüvet nyújtott: amellett, hogy a CanSino egydózisos oltás, nem igényel mélyfagyasztást, a beoltottak a vizsgálatok alapján 65,7 százalékos általános védettséget szereznek a koronavírussal szemben. A Sinopharm után ez lett a második kínai vakcina, amivel elérhetjük az újranyitáshoz szükséges 2,5 milliós átoltottsági határt.

A Lancet egészségügyi szakportál részletes leírásban mutatja be, hogyan készült a CanSino. A klinikai vizsgálatokat 603 önkéntes jelölttel végezték tavaly márciusban. A vizsgálatokhoz célzottan 18 éven felülieket választottak egy online toborzási folyamat során, akiknek az átlag életkoruk 40 év volt. Fontos kritérium volt, hogy az érintettek még nem estek át a fertőzésen, és HIV fertőzöttek sem voltak. A folyamatból kizárták többek között a terhes és szoptató nőket, az allergiás betegeket és a szívbetegeket is. A tanulmány a Helsinki Nyilatkozatnak megfelelően készült.

Komoly megfigyelésen estek át

A résztvevők véletlenszerűen oltóanyagot vagy placebót kaptak. Az oltás beadása után egy hónapig követték nyomon őket a mellékhatások miatt. Ezt követően 14 napig figyelték az injekció beadásának helyét és a nem kívánt további mellékhatásokat. A összesített eredményekből kiderült. hogy a résztvevők 52 százalékánál jelentkezett magasabb immunitás a vírussal szemben.

Kétszáz fölött a halottak száma

A keddi koronavírus adatok szerint 5481 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 586 123 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 252 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 18 703 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 378 176 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 189 244 főre emelkedett. 11 873 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1389-en vannak lélegeztetőgépen.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?