Létrehozva: 2019.11.18.

Újabb 12 milliárd a kistelepüléseknek a Magyar falu program keretében

Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn.

Gyopáros Alpár elmondta: a legfrissebb kiírás eredményeként 278 település falu- és tanyagondnoki hálózatát támogatják új gépjárművek, kisbuszok beszerzésével. A lecserélt működőképes járműveket, összesen 71-et pedig a magyarországi települések felajánlották határon túli magyar közösségeknek, egyházaknak – fűzte hozzá.

A kormánybiztos jelezte, a falugondnoki hálózatban eddig a 600 főnél kisebb települések kaptak állami támogatást, ez jövőre kiterjed a 800 fő alatti, 2022-től pedig az 1000 fő alatti településekre is, így összesen további 400 kistelepülést érint majd. A korábbi 2,5 milliárd forintos támogatást 4,2 milliárdra emelte a kormány.

Gyopáros Alpár elmondta azt is, hogy a napokban hirdettek eredményt a történelmi egyházak által fenntartott temetők, illetve a polgármesteri hivatalok, faluházak felújításának támogatására, amiben több mint 300 település részesült. Egy héttel ezelőtt pedig az önkormányzati fenntartású temetők és az óvodák udvarainak rendbetételére kapott összesen csaknem 5 milliárd forint támogatást mintegy ezer település a Magyar falu program keretében.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a program jól halad, egyszerű az eljárás, gyors a kifizetés, a visszajelzések pozitívak. Idén eddig 14 pályázati kiírás volt, az érintettek 98 százaléka pályázott, összesen több mint 11 000 pályázat érkezett, és 80 százalékuk nyert.

Az augusztusban indult négy felhívásra az ötezer lélekszám alatti kistelepülések pályázatait várták, a temetők fejlesztése esetében pedig a helyi egyházközségek is pályázhattak.

Gyopáros Alpár elmondása szerint a temetőkre vonatkozó kiírásoknál ravatalozók felújítására, illetve új ravatalozó építésére lehetett pályázni maximum 30 millió forintos támogatásra. Egy másik alprogramban pedig egyéb, kisebb összegű fejlesztésekre kaphattak pénzt az önkormányzatok és az egyházközségek, például temetői járda felújítására, víznyerőhely, hulladéktároló vagy illemhely létesítésére maximum 5 millió forint értékben.

A kormánybiztos ismertetése szerint az óvodaudvarok fejlesztése esetében pályázónként 5 millió forintot nyerhettek el a települések például a kültéri játszóeszközök cseréjére, játszóeszköz-tárolókra, hűsítő kismedence létesítésére, fásításra, parkosításra, kerékpár- és babakocsi-tárolók építésére, illetve akadálymentesítésre.

A negyedik kiírásban pedig – amely augusztus 21-én indult, és szeptember 5-én zárult – a pályázók maximum 15 millió forintot nyerhettek el például munkagépek, traktorok, ágaprítók, fűkaszák beszerzésére.

Gyopáros Alpár elmondta: egyik pályázat esetében sem vártak el önerőt a pályázók részéről, és hitelt sem volt szükséges felvenniük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük