Létrehozva: 2021.10.12.

Vádat emeltek a műtrágyakirály ellen

Kétmilliárdos vesztegetési ügyben vádolják a műtrágyakirályt, Bige Lászlót, akire börtönbüntetést és vagyonelkobzást kérnek az ügyészek, egyben indítványozták, hogy vonják össze az újabb ügyét a bíróságon már zajló hasonló büntetőperével.

Vádat emelt ma a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség hűtlen kezelés bűntette miatt egy vállalkozó és öt munkatársa ellen, akik kétmilliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint hétszázmillió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető.

A főügyészség nem nevesítette meg a vállalkozót, de az esetleírásból kikövetkeztethető, hogy a műtrágyakirályként emlegetett milliárdosról, Bige Lászlóról és munkatársairól van szó.

Bige védője, Zamecsnik Péter napközben meg is erősítette ezt, egyben abszurdnak minősítette az újabb vádat.

Kétmilliárdos ügy

A vádirat lényege szerint a vállalkozó, Bige László egy cégcsoportot vezet, melynek egyik vállalata a növénytermesztésben nagy mennyiségben használt terméket gyárt, egy másik cége pedig ezek értékesítésével foglalkozik. Négy társa a beosztottja volt a gyártóüzemben, míg az ötödik társa vezette a kereskedéssel foglalkozó gazdasági társaságot. A termelés során rendszeresen keletkezett olyan áru, amelynek minősége nem felelt meg az adott termékre vonatkozó saját gyártói előírásoknak, de a növénytermesztésben még rendeltetésszerűen felhasználható volt. A vállalkozó utasítására az ilyen termékeket a többi vádlott bevonásával leértékelték a gyárban, azonban az értékcsökkentnek nyilvánított termékek értékét a ténylegesnél jóval alacsonyabb összegben határozták meg, az önköltségi ár alatt.

Az irreálisan leértékelt terméket a vállalkozó által kijelölt cégek vehették meg, majd ezt követően azt többségében úgy értékesítették a végfelhasználóknak, mintha nem minőséghibás termékről lenne szó, tehát jóval magasabb áron a beszerzési árhoz képest.

Karóra 25 millióért

2011–2016-ben a vállalkozó megállapodott a leértékelt terméket olcsón megvevő kereskedő cég vezetőjével, hogy az visszaoszt neki a cégéhez került, majd magasabb áron továbbértékesített termék árából tonnánként legalább 15 ezer forintot készpénzben. Ezt az összeget úgy tudta előteremteni, hogy a végfelhasználóktól a kiszámlázott összegen felül is pénzt vett át. Összesen 764 millió forintot adott át a kereskedő így az I. rendű vádlottnak, illetve egy alkalommal a vádlott azt kérte, hogy vásároljon számára a saját nevében egy 25 millió forint értékű karórát, amit a nyomozás során le is foglalt a rendőrség.

A vállalkozó a cégcsoportjához tartozó két cégnek is adott el nagy mennyiségben a leértékelt termékből, melyet azok értékesítették a végfelhasználó mezőgazdasági termelőknek úgy mint megfelelő minőségű terméket, tehát magas áron, nagy haszonnal.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével, továbbá hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja a vállalkozót, a társait pedig hűtlen kezeléssel, illetve hamis magánokirat felhasználásával.

Börtönbüntetést és vagyonelkobzást kérnek rá

Az I. rendű vádlott vállalkozóval szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, pénzbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség, valamint vagyonelkobzást a vesztegetési pénzre és a karórára.

Szintén vagyonelkobzást indítványozott az ügyészség az I. rendű vádlott cégcsoportjához tartozó két gazdasági társasággal szemben is, melyek gazdagodtak a bűncselekmény révén a leértékelt termék magas áron való eladásával. A vagyonelkobzás biztosítására a nyomozási bíró zár alá vett az eljárás során több nagy értékű ingatlant, melyek megfelelő fedezetet jelentenek erre a célra.

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik, ahol hasonló bűncselekmény miatt az I. rendű vádlott ellen már folyik eljárás, ezért az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság egyesítse az ügyeket, és azokat egy eljárásban bírálja el.

Bige szerint mindenki más hibás

Mint idén áprilisban beszámoltunk róla, a milliárdos műtrágyakirály Bige László ellen két büntetőügy is zajlik, az egyik már bírósági szakban van. Nyomkövetővel a lábán helyhez kötött, ám ez nem zavarja abban, hogy az igazságszolgáltatással szembekerültek kedvenc fogásával éljen. Bige mindenkit hibáztat sorsa alakulása miatt, csak magát nem. Szerinte a magyar jogalkalmazók mindegyike rászállt, miközben ő maga a megtestesült ártatlanság. Egy podcastban kifejtette azt is, nem tart tőle, hogy nem tudja bizonyítani ártatlanságát az ellene indított eljárásokban, és szerinte nem normális, hogy hiába kér találkozót Orbán Viktortól, a miniszterelnök nem hajlandó találkozni vele.

Szerinte ami történik, maffiaszerű piacszerzés, amibe bevonták az ügyészséget, a rendőrséget, a katasztrófavédelmi hivatalt, a kormányhivatalt, a versenyhivatalt és az adóhivatalt.

Szavai szerint: „Engem ezzel nem tudnak megtörni, én ebből nem fogok kiszállni. […] Elég sok eszköz van a kezemben, hogy ha nagyon kell, akkor tudom használni.” Az eszközök alatt – az interjú értelme szerint – információt és vagyont is sérthetett, mert állítólag olyan dolgokról van dokumentációja, amiket úgymond nem fél elővenni, ha nagyon muszáj. Szerinte ennek első áldozata nem más, mint Mészáros Lőrinc lesz, akit csak sajnálni tud.

Időközben kiderült, hogy közvélemény-kutatást fizetett a baloldal támogatása érdekében, illetve a baloldali előválasztási tortúra első fordulója után azt nyilatkozta, hogy teljes mellszélességgel támogatni fogja az előválasztás végső győztesét a miniszterelnöki poszt elnyerése érdekében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt