Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.24.

Van pár dolog, amit szívesen megtanulnak a migránsok

Azt eddig is tudták, hogy a "Soros-szervezetek" szervezik a migrációt, de már bizonyíték is van arra, hogy a törvények kijátszására tanítják be õket - közölte a Fidesz frakciószóvivõje szombaton újságírókkal.

Halász János kifejtette: a magyar határtól délre "migránsszótárt" osztogatnak, amely segítség ahhoz, hogy tudatosan hazudjanak, csaljanak a menedékkérelmi eljárásban.

Arra tanítják be őket, mit hazudjanak az európai hatóságoknak annak érdekében, hogy könnyebben kapják meg a menekültstátuszt - mondta.


A szóvivő példaként említette, betanítják őket arra:

mondják azt, pszichés zavaraik vannak, hivatkozzanak arra, hogy trauma hatása alatt állnak vagy vallják magukat homoszexuálisnak, transzszexuálisnak.

Arra is betanítanak migránsokat, hogy mondják azt, Németországban vannak rokonaik vagy a családjukat útközben elveszítették, esetleg egy nem biztonságos harmadik országon keresztül érkeztek - sorolta.
 

Ez felháborító - jelentette ki a kormánypárti politikus, hozzátéve: ez konkrét bizonyíték arra, hogy a "Soros-szervezetek" a törvények kijátszására is biztatják a migránsokat.

Kiemelte: ez nemzetbiztonsági kockázatot is jelent, valamint azt, hogy pénzügyi átláthatóságra és a "Stop Soros" törvényre nagy szükség van. Ezáltal minden migrációt segítő, támogató tevékenységet szigorúan vissza tudnak szorítani - mondta Halász János.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot