Létrehozva: 2020.05.13.

Varga Judit: Brüsszel hallgassa meg a magyar álláspontot is!

Az igazságügyi miniszter továbbra is elvárja, hogy Brüsszel biztosítsa a magyar kormánynak a lehetőséget, hogy elmondhassa álláspontját az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországgal kapcsolatban zajló plenáris vitán.

Varga Judit szerdán, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nyilatkozva kifejtette, továbbra is kérdéses, hogy hozzászólhat-e a magyar koronavírus-törvényt érintő vitához, pedig a jogállamiság, a tisztességes eljárás és a demokrácia összes alapelve ezt kívánná. Ezek olyan alapértékek, amelyeket „álságosan és folyamatosan” számon kérnek Magyarországon – tette hozzá.

A tárcavezető morálisan elítélendőnek nevezte, hogy az európai baloldali frakciók akkor foglalkoznak újra a magyar jogállamisággal, amikor embereik ezrei halnak meg és millió veszítik el az állásukat Európában a járvány miatt.

„Nem vagyok meggyőződve afelől, hogy e mögött nem a magyar baloldali EP-képviselők kezdeményezése áll, és nem ők fogják a tollat” – mondta.

Varga Judit azt kérdezte, ha már sor kerül erre a vitára, miért nem első reflex az EP részéről, hogy meghívja a magyar kormányt.

„Nagyon lejteni fog a pálya abban az irányban, hogy megint meghallgassuk a szokásos vádakat az országgal szemben” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, kötelességének érzi, hogy akármilyen áron is, de elhangozhasson az ezzel ellentétes álláspont, hogy a vitát követők közelebb kerülhessenek a valósághoz.

 

Az igazságügyi miniszter kitért arra is, nincs írott szabály arra, hogy ki képviselje a kormányokat a plenáris ülés vitáin. Több alkalom volt arra, hogy egy államtitkár képviselt egy országot a hetes cikkely ügyében – mondta, majd hozzátette, ráadásul rendkívüli idők vannak, az állam- és kormányfők „nem Brüsszelbe járnak, hanem a saját országukban irányítják a védekezést”.

 

Aláhúzta, Brüsszelnek egyetlen demokratikus válasza, hogy engedélyezik jelenlétét, egy ezzel ellentétes lépésnek pedig diplomáciai következményei lesznek.

 

Varga Judit emlékeztetett, az Európai Bizottság is megerősítette, hogy a magyar koronavírus-törvény összhangban van az európai normákkal.

 

Kiemelte, a magyar kormány olyan intézkedéseket hoz a veszélyhelyzetben, amelyek az emberek élet- és egészségvédelmét szolgálják, illetve a gazdasági károk minimalizálására törekszik.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden levélben válaszolt az EP elnökének, David Maria Sassolinak, aki csütörtökre meghívta a kormányfőt a testület Magyarországgal kapcsolatban zajló plenáris vitájára. A kormányfő ebben kifejtette, jelenleg minden erejét és energiáját a járvány elleni védekezés köti le, így a magyar kormány képviseletében Varga Judit igazságügyért és európai uniós ügyekért felelős miniszter tud részt venni a vitában. A miniszterelnök arra is felhívta az EP-elnök figyelmét, hogy az Európai Tanács soros elnöksége képviseletében egy államtitkár lesz jelen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat