Létrehozva: 2017.06.03.

Végre több lesz a vidéki háziorvos!

Sok fiatal orvosnak eddig nem volt túl vonzó a vidéki háziorvosi állás, ezért is olyan sok az idõs doktor. Ez most végre megváltozhat, mert a kormány újabb 130 ezer forinttal növelte a praxisok támogatását júniustól, amihez jövõ januártól újabb 130 ezer forint jön majd.

Bár háziorvos-hiányról szoktak beszélni, meglepő módon a városokban egyre többen vannak: az elmúlt 15 évben 10 százalékkal nőtt a számuk. Vidéken viszont tényleg hiány van: a legfrissebb adatok szerint 352 háziorvosi és 282 fogorvosi praxis áll üresen. A legtöbb háziorvos Nógrád, Borsod, Békés, Somogy és Tolna megyéből hiányzik, ezekben a megyékben 10 százalék felett van a betöltetlen helyek száma.  További probléma, hogy elöregszik az orvosi kar: a praktizáló orvosok 44 százaléka elmúlt 60 éves, 11 százalékuk pedig már 70 felett jár.

Sok fiatal orvos azért nem költözik vidékre, mert kevesli a pénzt – pedig rengeteg helyen már hivatali lakást is kínálnak, ráadásul a kormány új és új pályázatokkal segíti a fiatalok praxiskezdését. Most pedig a kormány tovább emeli a háziorvosi praxisok támogatását. Idén és jövőre is átlagosan 130 ezer forinttal nő a háziorvosi praxisok havi támogatása - jelentette be a kormány. Június elsejétől minden egyes háziorvosi praxis 130 ezer forinttal kap többet rezsitámogatásként, majd jövő március 1-jén még 130 ezer forintot. Egy praxis 2010-ben átlagban még évente 10,5 millió forintot kapott, ma pedig már 16,2 millió forintot.

Vannak azonban olyan orvosok, akiket a pénzzel szemben a lelkesedés és a hivatástudást hajt. Ismerd meg a Kányán dolgozó Dr. Nagy Árpád és a borsodi Dr. Salamon Sándor történetét a mai Ripostban! 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük